Három érdi mentős vehetett át szakmai elismerést az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítvány jóvoltából. A díjátadó pedig hagyományteremtés is egyben, ugyanis szeretnének évente átadni hasonló elismeréseket – árulta el az ÉrdMostnak Nehéz Sándor, az alapítvány elnöke.
„Ebben a szakmában is fontos nyilván az elismerés, attól függetlenül, hogy maga az Országos Mentőszolgálat is el szokta ismerni a munkákat különböző események kapcsán, de ez egy jó visszajelzés a kollégáknak is az ellátással kapcsolatban, illetve azzal, hogy a munka azért az szuperül történik”
– tette hozzá Nehéz Sándor.
Az alkalomnak egy különleges apropója volt: 2024 nyarán ugyanis Falusi Ferenc életét sikerült megmenteni egy szakszerű és eredményes újraélesztéssel, miután infarktust kapott és a mentőautóban megállt a szíve.
Ahogy azt a mentőállomás fennállásának negyvenedik évfordulója kapcsán megírtuk, 1983-ban Falusi Ferenc fejéből pattant ki a mentőállomás megalapításának gondolata, és a szervezőmunkából is keményen kivette a részét.
„1980-ban meghalt egy kislány, mert Budapestről nem ért ki idejében a mentő. Felötlött bennem az, hogy az akkor 40 ezer lakost számláló Érden miért nincs mentőállomás”
– idézte fel 2023 márciusában a kezdeteket Falusi Ferenc lokálpatrióta, helytörténeti kutató.
A tavaly augusztusban történt életmentő segítségnyújtás kapcsán Ferenc szerette volna valamilyen formában személyesen is megköszönni a mentősök áldozatos munkáját. Ez a szándék adta az ötletet, hogy az alapítvány egy szakmai díjátadót tartson a mentőállomáson.

Ugyan nem az újraélesztésben közvetlenül részt vevő mentősök részesültek a szakmai elismerésben, de az esemény jó alkalmat teremtett arra, hogy az érdi mentőállomás összes dolgozójának a munkáját méltassák, közülük pedig három szakember nevét emelték ki az idei hagyományteremtő rendezvényen.
Többek között díjazták Slett Ferenc mentőtisztet, aki magas szintű szakmai munkájával, oktatói, mentoráló tevékenységével is sokat tett és tesz a fiatalabb kollégákért. Korábban az alapítvány elnöke is volt, tehát már több pozícióban is jelentős szerepet játszott a helyi mentőszolgálat támogatásában, így személye mind szakmailag, mind a közösség szempontjából példaértékű.

Balázs Boldizsár mentőszakápoló szintén szakmai elismerést vehetett át, elsősorban az állomáson végzett precíz és felelősségteljes munkájáért. Ő végzi a feladatellátáshoz szükséges eszközök nyilvántartását, biztosítva, hogy minden tű, infúzió és felszerelés rendezetten, pontosan követhetően álljon rendelkezésre – ezzel is támogatva a sürgősségi ellátás zavartalanságát.
A harmadik díjazott Tóth László gépkocsivezető volt, aki főállásban ugyan a MÁV munkatársa, de félállásban az érdi mentőállomáson teljesít szolgálatot. Mindig jókedvű, maximálisan elhivatott, százszázalékosan odateszi magát, amikor mentőautóba ül, így személye a csapat légkörének és moráljának egy fontos meghatározója.
Az eseményen Aradszki András országgyűlési képviselő is jelen volt, aki méltatta a díjazottakat és tőle vehették át az elismeréseket a mentősök.

Az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítványt 2019-ben hozták létre azzal a céllal, hogy a helyi mentőállomást támogassa, az infrastrukturális fejlesztésekben segítséget nyújtson, így javítva az érdi mentősök munkakörülményeit. Az elmúlt években sikerült teljesen felújítani a fürdőszobát, és hamarosan a konyha is megújul.
„Több tervünk is van, ugyanis tetőt szeretnénk újítani, a nappalit szeretnénk megújítani, a folyosót is rendbe szeretnénk tenni”
– árulta el Nehéz Sándor.
Továbbá megjegyezte, hogy az alapítvány legfőbb célja, hogy a mentőállomás folyamatosan európai színvonalú körülményeket biztosítson a kollégák számára, ehhez pedig keresik a támogató partnereket.