hosoknapja

Csőzik: Aki békétlenséget szít a magyarok között, az hőseink emlékét tiporja sárba

hosoknapja

Csőzik: Aki békétlenséget szít a magyarok között, az hőseink emlékét tiporja sárba

Május utolsó vasárnapján a világháborúkban elesett érdi katonákra emlékeztek Érd-Ófaluban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Május utolsó vasárnapján Magyarország szerte megemlékeznek azokról a katonákról és polgári áldozatokról, akik életüket áldozták a hazáért. A Hősök Napja a 20. század elején, az első világháború idején született meg: kezdetben a fronton elesett katonákra emlékeztek, majd az idők során a megemlékezés kiterjedt minden hősi halottra.

Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére 1917-ben törvénybe is iktatták, 1924-től pedig hivatalos nemzeti emléknappá vált. Azóta több mint ezer településen állítottak emlékművet az elesettek neveivel – köztük Érden is, ahol az elsők között, közadakozásból emeltek emléket a város hőseinek.

Az érdi Hősök terén idén is megrendezték a város hagyományos hősök napi megemlékezését. A Lukin csalogányai népdaléneklési fesztivál nyertesei, Jasper Lídia és Janus Tamás hősökről szóló népdalokat adtak elő, a Lendvai Károly Férfikórus pedig katonadalokkal idézte meg a múltat.

A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Csőzik László polgármester is, aki mély érzelmekkel és történelmi példákon keresztül emlékeztetett azokra az érdi hősökre, akik az első és második világháborúban életüket áldozták a hazáért.

„Ők azért harcoltak, hogy nekünk ne kelljen” – hangsúlyozta a polgármester. Beszédében kitért arra, hogy az első világháborúban 127, a másodikban pedig 257 érdi katona esett el. Megemlített néhány nevet is, például Tokics Ferencét, aki 28 évesen Galíciában halt meg, vagy Csicsics Ferencét, aki a háború utolsó napján hadifogságban vesztette életét. – „Csupán néhány név, néhány tragikusan félbeszakadt élet. De többen voltak. És ők azok, akikre elsőként gondolunk ma.”

A polgármester rámutatott arra is, hogy a hősiesség és a bátorság csak akkor nyer értelmet, ha mögöttük biztos hátország áll – az otthon és a haza, amit minden katona óvott, védett.

„Aki ma békétlenséget szít a magyarok között, az hőseink emlékét tiporja sárba” – fogalmazott Csőzik László, felszólítva a jelenlévőket, hogy ne higgyenek a gyűlöletkeltőknek. – „Soha többé háborút, soha többé hazugságot, soha többé félelmet és elnyomást(…) Nekünk kell megmentenünk a békét.”

A megemlékezés zárásaként a város vezetői, politikai pártok és nemzetiségi önkormányzatok képviselői helyezték el koszorúikat az emlékműnél.

Alább kattintson a helyszínen készült fotóinkból készült galériára!

fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email