megyeri_kiallitas

A kosárfonástól a csendéletig

megyeri_kiallitas

A kosárfonástól a csendéletig

Bokorné Megyeri Julianna kiemelkedően festett gyermekkorában, de másfelé sodorta az élet. Most, 69 évesen nyílt az első kiállítása.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bokorné Megyeri Julianna 69 esztendős, és most nyílt az első önálló kiállítása Érden, a Szociális Gondozó Központban. Fiatal korában is kiemelkedően festett, rajzolt, tehetségét már az óvodában felfedezték, iskolás korában még a tévében is szerepelt.

A gimnáziumban a reál tárgyakban ugyanolyan jó volt, mint a humán területeken, és amikor elment egy pályaválasztási tanácsadásra, azt javasolták neki, menjen textilmérnöknek.

Akármilyen témát is választ, soha nem másol kész alkotást, fotót

Akkor még Békés megyében élt, onnan felvételizett Budapestre, a Műegyetemre, igaz, nem textil-, hanem gépészmérnökként végzett. A festészet ebben az időszakban háttérbe szorult az életében: tanult, dolgozott, férjhez ment, gyermekei születtek. Akkor már nem Békés megyében élt a családjával, hanem Érden.

Saját készítésű kosarával

„Nem tudok másolni, csak azt tudom ábrázolni, ami bennem születik meg. Persze, megihlet egy-egy séta, kirándulás, nézegetek képeslapokat is, de nem másolom őket. Ide főleg tájképeket, csendéleteket hoztam, de portrékat is festettem már, a modelljeim többnyire a családtagjaim” – mondta az ÉrdMostnak az idős hölgy.

Bokorné Megyeri Juliannával Kiss Sándor, a Szociális Gondozó Központ munkatársa beszélgetett 

„Mesélek valami különöset: fiatal koromban, még mielőtt férjhez mentem volna, készítettem egy képet:  a leendő fiamat festettem le,  kisgyereknek  ábrázolva. Tizenöt évre rá született meg, és a megszólalásig hasonlított a képre.”

Képeit el nem adja, legfeljebb ajándékba

Julianna saját kedvtelésére fest, persze, meg is ajándékozza családtagjait, de eladásra nem készít képet. Mint mondja, saját  gyűjteményét szeretné gyarapítani, a kiállítottakon túl még nagyon sok festménye van otthon.

A kiállításmegnyitón Ambrus Károly tárogatózott

Bár már közel jár a 70-hez, vannak további tervei is, ami a festészetet illeti: Békés megyében osztálytalálkozója lesz, szeretné levinni a képeit, hogy kiállíthassa és megmutathassa az osztálytársainak.

Kézimunkáin is visszaköszönnek a virágok

A festés mellett is nagyon tevékenyen él, kézimunkázik, dísztárgyakat  készít, sőt, még kosarat is fon. Munkáiból hozott mutatóba a kiállításmegnyitóra, és nagy sikerül volt: a rendezvény végén sokan odaültek Julianna mellé beszélgetni, megnézni az alkotásait.

Jó lenne, ha az idős hölgy példája nem csak a megnyitó közönségét inspirálná arra, hogy fessenek, hímezzenek, fonjanak, vagy egyéb kézműves tevékenységet végezzenek, hiszen egy jól megválasztott hobbi a hosszú napoknak értelmet, a magányos embernek szórakozást, társaságot ad, szellemileg frissen tart, és nem mellesleg még olyan sikerekhez is vezethet, mint amilyet most Julianna élete első tárlatával elért.

A kiállítás március 30-ig tekinthető meg, szerdánként 17-19 óra között a Topoly utcai idősotthon közösségi terében.

Fotó: Nagy Balázs

További cikkeink

Van-e értelme az emberiség egyik jövőbeli nagy tervének, hogy eljussunk a Marsra, ha úgysem élhetjük túl az utazással járó kozmikus sugárzást? Erre a kérdésre próbál

További cikkeink

Kézműves programokkal, filmvetítéssel, koncerttel, fáklyás felvonulással és koszorúzással készül a város március 15-ére.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email