Vasárnap, azaz február 16-án zárul a Tesco áruház Start a jövőért című pályázatának szavazása. Az országos programban többek közt egy érdi kezdeményezésre is voksolhatunk: az Érdi Szociális Gondozó Központ két terápiás foglalkozást szeretne megvalósítani a Családok Átmeneti Otthonában: a meseterápiát és a családállítást.
Az otthonban élő családok számtalan nehéz helyzeten mentek keresztül, és nem feltétlenül csak a közelmúltban. Gyakori, hogy a szülők gyermekkora is problémás volt, és az évek során felhalmozódott traumákat nem tudták megfelelően kezelni és lezárni.
![](https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2023/12/kakaoszocgondAK-scaled.jpg)
A meseterápia a felnőttek és gyermekek számára is lehetőséget ad arra, hogy a történet figuráinak bőrébe bújva, a mesét feldolgozva meg tudják fogalmazni a traumáikat, elmondjanak olyan dolgokat, amelyeket a félelem vagy a szégyenérzet blokkol.
A családállítás lényege, hogy láthatóvá és feloldhatóvá tegye az adott probléma mögött meghúzódó érzelmi, lelki elakadásokat. Megmutatja, milyen láthatatlan családi, transzgenerációs mozgatórugók, minták vezérelnek minket egy-egy élethelyzetben, tudunk-e ezeken változtatni, és ha igen, akkor hogyan. (Részleteket korábbi cikkünkben, itt találhatnak.)
A Tesco pályázatának köszönhetően e két szolgáltatással támogatná a Szociális Gondozó Központ a Családok Átmeneti Otthonában élő szülőket, gyerekeket, amennyiben szeretnének részt venni a terápiákon.
Ehhez azonban az kell, hogy minél több szavazat érkezzen az érdi kezdeményezésre.
Az érdi, a battai és a martonvásári Tesco-ban a vásárlásunkért kapott zsetonnal (amit az érdi üzletben az önkiszolgáló kasszáknál is kihelyeztek) tudunk voksolni a zsetongyűjtő pontokon (azaz a bejáratnál és az önkiszolgáló kasszák előtt).
Három projekt közül választhatunk: az érdi mellett egy tordasi és egy martonvásári programra is leadhatjuk szavazatunkat.
A három közül a legtöbb zsetont gyűjtő szervezet 500, a második 300, a harmadik pedig 150 ezer forint hozzájárulást kap közösségépítő ötletének megvalósításához.
Az első három héten a Szociális Gondozó Központ 3106 szavazatot kapott, a tordasi kezdeményezés 3783-at, a battai pedig 6933-at. Az utolsó hét voksai döntik el, hogy Érdnek sikerül-e a második helyet megszereznie, ami 150 ezer forinttal több forrást jelent.
Természetesen az első hely sem kizárt, ahogy az alábbi képen is láthatjuk, akár háromezer szavazat is összegyűlhet egy hét alatt.
Aki szeretné támogatni, hogy a fenti két terápiás lehetőség elérhetővé váljon a krízishelyzetbe került, otthonban lakó családoknak, éljen a lehetőséggel, és adja le voksát, azaz zsetonját a Szociális Gondozó Központ kezdeményezésére.