Az alábbi fotón látható fa feldíszítésére, valamint egy kis sütizésre, teázásra hívja az állatbarátokat szombaton a Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány, vagy beszédesebb nevén az érdi ebrendészeti telep és állatmenhely. A díszítés mindössze két órán át, délután 13 és 15 óra között fog tartani.
Mint írják, a törékeny díszeket kivéve mindennek lesz helye a fán, azonban a menhely lakói, a kutyusok főként a számukra ehető dekorációnak, például egy-egy jutalomfalatnak örülnének a legjobban. Egyébként, az együttléten túl a program célja, hogy megmutassák az állatbarátok összefogásának erejét, illetve közös szándékaikat.
És ünnep ide vagy oda, a rendezvényre senkinek sem kell puccba vágnia magát, elég ha a legszebb kutyázós ruháját felveszi, hangsúlyozzák a szervezők.
Aki még sosem járt a menhelyen, IDE KATTINTVA tájékozódhat, hogyan érdemes azt megközelíteni.