Ahogy tavaly, úgy idén is a Fenyves-Parkvárosi Köznevelési Centrum adott otthont az Érd és Környéke Ipartestület jótékonysági báljának, amin a helyi iparosok és családtagjaik mellett – többek közt – a város vezetése, valamint a térség országgyűlési képviselője is részt vett, ezzel is jelezve, hogy fontosnak tartják az érdi kis- és középvállalkozások tevékenységét.
Mint azt Bóta Dávid, az ipartestület ügyvezetője az ÉrdMost-nak megfogalmazta, amíg például az Egyesült Államokban nagy tisztelet övezi azt, aki vállalkozik, addig hazánkban a vállalkozó szó hallatán sokaknak egészen más irányba indulnak a gondolatai.
„Mondják egyesek, hogy a vállalkozó az, aki lop, csal, hazudik, miközben én azt gondolom, hogy mi értéket teremtünk. Elég, ha csak az általunk befizetett iparűzési adóra gondolunk, ami egy igen komoly hozzájárulás a település működéséhez”
– hangsúlyozta.
Ugyanakkor az érdi kkv-k nem csak így, hanem például egy jótékonysági bál formájában is szeretnének hozzájárulni a város jobbításához, ugyanis a november 30-ról december elsejére virradó rendezvény egyik legfőbb célja volt, hogy a résztvevők támogassák a szervezők által előre meghatározott célokat.
Bóta Dávid elárulta, az eseményen megvásárolt tombolából származó bevételekből ezúttal is három „ügyet” szeretnének támogatni: az Érdi Szakképzési Centrum egyik tehetséges diákját, a Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítványt, illetve a Harkály Tagóvoda udvarának a felújítását.
Az ügyvezető hozzátette, a bál egy ízig-vérig érdi rendezvény, ahol nem csupán a vendégek, hanem a program lebonyolításában résztvevők is mindannyian helyi kötődésű vállalkozások és emberek.
Sikeres estét zártak az érdi üzletemberek: 1 370 000 Ft gyűjtöttek a össze a jótékonysági célok megvalósítására – árulta el a Bóta Dávid.