Szép számban összegyűltek az emberek a Szepes előtt délután fél 5-kor. Többségük az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör előadásáról szállingózott ki, akik az immár UNESCO védettség alá vett hadikfalvi betlehemes pásztorjátékot adták elő. E különleges népszokás tovább örökítése Kóka Rozália népművész érdeme, aki hajdan falujában látta a téli ünnepkörhöz tartozó „csobánolást”.

A Jézus születéséhez kapcsolódó dalokból a népviseletbe öltözött lányok-asszonyok odakint is elénekeltek néhányat, így azok is kaphattak némi ízelítőt, akik az előadásról lemaradtak. Az advent mélyebb megéléséhez pedig Hankovszky Béla atya szavai mutattak utat.

Azt hisszük, hogy a karácsonyra készülődünk – fordította befelé gondolatainkat az atya -, valójában az Úr eljövetelére. Ahogy gyújtjuk meg a gyertyákat, egyiket a másik után, ez figyelmeztet minket arra, hogy az idővel, az életünkkel el kell számolni. Tudjuk, hogy véges, és mégis úgy élünk, mintha nem lenne az. Az advent figyelmeztet, hogy előbb-utóbb számot kell adni arról, megosztottunk-e valamit belőle, vagy csak próbáltunk harácsolni.

„Sokszor hallott közhely, hogy egyszer élünk, mindent bele – folytatta az atya -, és igen, ez már az az egyszeri élet, amit élünk, és nincs belé visszatérés, sem fűszál sem nyulacska alakjában. Ez az egy életünk van, és felelősséggel tartozunk érte.”

A legjobb adventi programnak azt ajánlotta Hankovszky atya, hogy próbáljuk valóban megosztani másokkal a legnagyobb ajándékot, amit kaptunk Istentől: az időnket. Nem kell Afrikáig menni, hogy rászorulót találjunk, elég csak valakire rányitni az ajtót, vagy megállni beszélgetni.

Ilyenkor az embernek lelkifurdalása van, rosszabb esetben bűntudata, amiatt, amit elmulasztott megtenni. Eszébe jut, hányszor volt önző és bántó azzal, akivel már nincs mód mindent jóvátenni. „Azzal a vigasztalással búcsúzom – zárta szavait az atya -, amit Jézus mondott: sok bűne megbocsáttatott, mert nagyon szeretett. Aki megpróbál jószándékkal és szeretettel fordulni mások felé, az bizakodhat Isten irgalmában és nem fog belecsúszni az önvádba.”

Csőzik László polgármester is a közösség fontosságáról szólt, amikor a nemrég látott előadás főszereplőit, Érd Bukovinából ideszármazott székely népcsoportját idézte meg, akik évtizedek óta itthon érzik magukat abban a városban, ahol valamikor mindenki gyüttment volt.

„Ez egy befogadó város. Ki innen érkezett, ki onnan. A város attól lesz jó hely, hogy tagjai közösséget alkotnak. Én úgy látom, hogy Érd jó úton van ahhoz, hogy jó közösséget alkosson. A legfontosabb közösségek között, valahol a család és a haza között félúton ott van a város, a település, ahol élünk, és amit az otthonunknak tekintünk. Én nagyon boldog lennék, ha minden érdi így lenne ezzel a várossal.”

A gyertyagyújtáshoz – melyet a koszorúval együtt Fodor Bernadett virágkötő ajánlott fel a városnak -, a polgármester Krajnyák Zsuzsanna tőr- és párbajtőrvívó paralimpikont szólította maga mellé. Érdi polgártársunk a világ legtöbb érmet nyert paralimpikonja kerekesszékes vívásban. Első érmét a 2000-es sidney-i olimpián szerezte, és azóta is aktív. Párizsban csapatban ezüstérmes lett, egyéniben pedig az ötödik.

„Hittem abban, hogy a gyerekkori álmom teljesülhet, ha dolgozom érte és hiszek a Jóistenben” – tárta fel a vívó sikere legfőbb titkát. Majd Csőzik Lászlóval együtt meggyújtották 2024 adventjének első gyertyáját.

Csak egy szavunk van a tűzre, pedig az milyen sokféle. Más a máglya tüze, mint a csillagszóróé, a kandallóé vagy a gyertyáé. Amikor a gyertya lángjába nézünk, az a láng befelé fordít, ha hagyjuk.

Elmélyült készülődést mindenkinek!