leegetthazfecskeutcaCZB10

Itt már csak a csoda segíthet. Vagy mi, érdiek

leegetthazfecskeutcaCZB10

Itt már csak a csoda segíthet. Vagy mi, érdiek

Leégett egy érdi ház vasárnap délután, a tüzet elektromos hiba okozta. A helyreállításhoz alapanyagra volna szükség.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Gárdos Béla városi alkalmazott, az ÉTH munkatársa. Nemrég két hét szabadságot vett ki, hogy Fecske utcai házát – ahol jelenleg egyedül él – felújítsa. Szépen rendbehozta a szobákat, a mellékhelyiséget. Már végefelé járt a szabadságának és a munkálatoknak is, amikor bekövetkezett a tragédia.

„A szobát gletteltem, javítottam a lábazatot. A fúrógéppel kevertem a ragasztót, amikor leverte az áramot. Visszakapcsoltam, dolgoztam tovább, míg meg nem éreztem az égő kábel jellegzetes szagát. Kijöttem, körülnéztem, semmi – azt hittem, valahol messzebb égetnek.

Bementem, folytattam a munkát, aztán meghallottam valami furcsa recsegést, pattogást. Akkor már lángolt az egész tető” – idézte fel a vasárnap délután történteket Béla, aki azonnal riasztotta a tűzoltókat, majd a gázpalackot hozta ki, hogy nagyobb baj ne történjen.

„Mire odahúztam a slagot,  már az egész háztető lángban állt, mondták is a tűzoltók, hogy azzal nem értem volna el semmit. Gondoltam, idehozom az alulétrát a padlásfeljáróhoz és felmászom, de annyira lángolt, olyan füst szállt, hogy inkább nem tettem.

Kimentem az utcára, néztem, és arra gondoltam, hogy nem tudok mit csinálni. Olyan volt, mint a fáklya. Tíz perc alatt leégett az egész” – mondta csöndesen.

Hétfő reggel látogattunk el Bélához, aki a romokat takarította. A tűzoltók ugyan megakadályozták a tűz továbbterjedését és eloltották a lángokat, de a tető odalett. Gárdos Bélának pedig nincs biztosítása.

„Próbálom kimenteni, amit lehet, de nem tudok bejutni. Leszakadt az egész mennyezet. Ha jön egy eső, mindenem elázik” – mutatta.

„Este még nem engedtek vissza a tűzoltók, nehogy rámszakadjon valami. Kaptam kölcsön egy sátrat meg egy tábori ágyat, abban aludtam  rövidnadrágban, mert ruháért sem mehettem be, fáztam is az éjszaka.”

Az elővigyázatosság indokolt volt: Béla hallotta hajnalban, ahogy szakad le a mennyezet a fürdőben.

Béla  jó ismerősei már ígértek segítséget, sőt, egyikük az érdi közösségi oldalakon is megjelentetett egy segítségkérő felhívást.

„Jöttek már többen ismerősök, hogy a helyreállításban segítenének, már ami a kétkezi munkát illeti, de ha nincs miből visszaépíteni a tetőt, akkor persze nem tudnak tenni semmit.

Amire nagy szükségem volna, az az alapanyag. A nyílászárók is megsérültek, ablakokat kell üvegeztetni, és el is vetemedtek a tűzben, illetve az oltás során. Tegnap este itt még tízcentis víz állt, elvetemedett minden, a konyhaszekrényt nem bírtam kinyitni” – mutatta.

„Villanyom nincs, újra kell majd húzni, vezetékelni. Ez is legalább félmillió forint” – sóhajtott.

Aki a helyreállításban segíteni szeretne, a 06(70)151-9420-as telefonszámon keresse Gárdos Bélát.

És mielőtt bárki is azt gondolná, hogy vele nem fordulhat elő hasonló, érdemes elgondolkoznia a statisztikán: a megyében a nyílt láng után a legtöbb tűzesetet az elektromos hálózat meghibásodása okozza. 

Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kérdésünkre elmondta: sajnos, a régi családi házak villamos hálózata gyakran elavult, és nem fejlesztették megfelelően.

Egyre több nagyfogyasztású gépet használunk, a vezetékek túlterheltek, gyakran fordulnak elő ebből eredő tüzek.

„Fontos, hogy rendszeresen vizsgáltassuk felül az elektromos hálózatot, főleg akkor, ha új nagyfogyasztású gép beépítésére készülünk. Tízévente érdemes elvégeztetni ezt a vizsgálatot” – hangsúlyozta a szóvivő, aki azt is ajánlja, hogy nyaralások, hosszabb távollét idején a tévét és a töltőeszközöket húzzuk ki a hálózatból.

„Mivel a villanyvezetékek a falban futnak, nem látjuk, mikor indul el a tűzzel végződő folyamat. Csak a füstöt, az égett műanyag szagát érezzük, és ekkor már gyakran késő. Ezért fontos, hogy időben szakembert hívjunk, aki meg tudja mérni a vezeték túlterheltségét, minőségét” – tette hozzá Csámpai Attila.

A villamos biztonsági felülvizsgálat egyébként ma már kötelező, ha ingatlan szeretnénk el- vagy bérbeadni. Nem olcsó mulatság, de egy új tető, új bútorok, az elégett holmik pótlása drágább.

Ráadásul baj esetén a biztosító is felteheti a kérdést, hogy mikor volt utoljára felülvizsgálva a vezeték, és ha nem volt, akár meg is tagadhatja a kifizetést.

Fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email