supos_fiatalok_velencei_to

Érdi fiatalokat menekítettek ki a Velencei-tóból

supos_fiatalok_velencei_to

Érdi fiatalokat menekítettek ki a Velencei-tóból

A 17 éves lánynak és a 18 éves fiúnak a vízirendőrök segítettek partra jutni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Fejér vármegyei rendőrség a saját közösségi oldalán osztotta meg a hírt, hogy a mögöttünk hagyott hétvégén két érdi fiatalt kellett kimenekíteniük a Velencei-tóból.

A gárdonyi vízirendőrök július 20-án, szombaton kora este kapták a riasztást, hogy egy érdi illetőségű fiú és egy lány néhány órával korábban SUP-deszkával vágott neki a víznek, és azóta sem tértek vissza, ráadásul annyira eltávolodtak a parttól, hogy nem is látják őket.

A kimenekített fiatalok önerejükből nem tudtak a partra jutni

„Az egyenruhások azonnal a keresésükre indultak, és hamarosan megtalálták a bajbajutottakat a Nagy-tisztás elnevezésű vízterületen. Önerejükből nem tudtak a partra jutni.

A 18 éves fiút és a 17 éves lányt szolgálati kisgéphajójukba segítették, majd sérülés és panasz, a vízi eszközöket pedig rongálódás nélkül juttatták partra” – derül ki a bejegyzésből.

Fotónk illusztráció

A szerencsére happy enddel végződő eset kapcsán érdemes megvizsgálni, hogy a SUP-ozás sport- vagy strandtevékenységnek minősül-e, és milyen szabályok vonatkoznak rá.

Az ÉrdMost nem talált egyértelmű választ e kérdésre. Van, aki szerint a SUP-deszka (bár felfújható) nem strandjáték, hanem vízi sporteszköz, és  kötelező rajta mentőmellényt viselni. SUP-ot csak az vezethet, aki tud úszni, van kellő gyakorlata, ismeri a hajózási szabályzatot, valamint az adott vízterület sajátosságait.

Más internetes források szerint  Magyarországon – konkrétan a Balatonon és a Velencei-tavon – a SUP törvényileg ugyanabba a kategóriába esik, mint a szabadvízi fürdés, és az illetékes szervek nem követelik meg a mentőmellény használatát. Ugyanakkor, szögezik le, nem árt, ha gondoskodunk egy mentőmellényről.

Fotó: Facebook/Fejér vármegyei rendőrség, Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email