robotikaVMGCZB8

Robotokat építenek érdi gimnazisták – videó

robotikaVMGCZB8

Robotokat építenek érdi gimnazisták – videó

A Vörösmarty Mihály Gimnázium három csapata indul a nemzetközi robotikaverseny hétvégi országos döntőjén.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A tanévnek ugyan már vége, de pár VMG-s diák még nagy megmérettetés előtt áll: egy nemzetközi robotikaverseny regionális elődöntőjében dobogós helyezést elérve továbbjutottak az országos döntőbe. A tét a nemzetközi döntő, így hőn áhított vakáció első hete a srácoknak nem a pihenéssel, hanem az intenzív felkészüléssel telik.

Ez már a harmadik év, amikor nemzetközi robotikaversenyen indulnak a VMG diákjai, és tavaly is szép eredményt értek el: kijutottak a nemzetközi döntőbe.

Ami a kihívást illeti: előre megadott pályán előre megadott feladatokat kell elvégezniük a diákok által épített legórobotnak. A robotot nem a gyerekek, hanem az általuk írt számítógépes program vezérli.

Január óta dolgoznak, programoznak, és persze versenyeznek. A srácokat két felkészítő tanár, Tarcza Tímea és Gergely Csilla segíti.

Idén három VMG-s csoport is indult, illetve jutott be az országos döntőbe, méghozzá a regionális döntő első, illetve a harmadik helyét megszerezve, úgyhogy nagy az izgalom, hiszen esélyesek a továbbjutásra.

A két junior csapatot 6. osztályos gimisek alkotják, a szenior csapatba 9-esek kerültek be. A junior Techi Stúdió csapat tagjai: Botyánszki Zétény, Horváth Simon, Borbás Péter. A Team Techi csapatot Andorfer Zalán, Hanuszka Zente, Kokas Kristóf alkotják.

A szenior csapatban Hanuszka Benedek, Nagy Péter Lőrinc és Banai Alex versenyez.

A két junior csapat egy terepasztalnál dolgozik, míg a szenior csapat egy másik helyiségben, másik pályán készül, ami nem véletlen: a kicsiknek és a nagyoknak más-más feladatokat kell megoldaniuk.

Az asztalt a versenyzők csináltatták, a kapott sablon pályához. A legórobotot és a kiegészítőket szintén a gyerekek építették, ők írták a számítógépes programot is, ami a robotjukat irányítja.

Az országos döntő a junior és a szenior csapatoknak egyaránt hétvégén lesz. A megmérettetés két napos.

A srácok most még nagyban finomítják a programot. A robotnak ugyanis különféle feladatokat kell végrehajtania: tedd ide, rakd oda, válaszd ki, nyisd ki… Itt egy milliméteres tévedés is hibához vezethet. Számítani kell arra is, ráadásul, hogy a pálya a sok használat miatt csúszik, így aztán nincs egyszerű dolguk a gyerekeknek.

Lássuk, mi a junior csapatok feladata:

A szenior csapat feladata nagyságrendekkel nehezebb. Ráadásul a fiúk által írt program pár napja megsemmisült, egy korábbi biztonsági mentésből kénytelenek újraprogramozni a feladatot, ami egyrészt nem kis munka, másrészt nagy izgalom. Most itt tartanak:

A hétvégi döntőről azt érdemes még tudni, hogy igen szigorú körülmények közt zajlik majd, a diákok elzárt területen lesznek, a segítő tanárok (coach-ok) kívülről figyelhetik majd a munkájukat, és háromszor öt percre mehetnek be beszélni a versenyzőikkel.

A döntőben lesz egy meglepetésszabály, ami a kiírásban nem szerepel – ha ennek is megfelelnek a gyerekek, az plusz ponttal jár. Kapnak egy extra kihívást is, amihez teljesen új programot kell majd írniuk.

Az országos döntő után természetesen hírt adunk róla, hogy sikerült a verseny. Az elődöntős eredményük okot ad a bizakodásra, és reméljük, kijutnak a külföldi fináléba.

A VMG-s diákok egyébkén nemcsak a robotikában remekelnek, számtalan kiváló versenyeredményük volt a most zárult tanévben. Ezekről bővebben itt találnak információt olvasóink.

Fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email