votinAK4

A festészethez túl puha volt, ezért a téglát választotta

votinAK4

A festészethez túl puha volt, ezért a téglát választotta

Bár Érden legtöbben az írásairól ismerik, Votin József festő szeretett volna lenni. Bár végül építész lett, nem hagyta abba a rajzolást, festést sem.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Rendhagyó kiállításmegnyitón jártunk a Szociális Gondozó Központban, ahol Votin Józsefnek nyílt tárlata június 13-án.

Ahogy Szűcs Gábor alpolgármester utalt rá megnyitójában, Votin József élete minden, csak nem szabályszerű. Szinte mindent kipróbált, amit útjába vetett a sors, épített házakat és berendezéseket, leomlott műemlék-épületeket, tájházakat álmodott újra, városnegyedeket tervezett.

Írt és illusztrált könyveket, országos és helyi lapokban osztotta meg gondolatait. Volt könyvtáros is Érden, szervezett és nyitott meg kiállítást ő maga is. megírta az Egy érdlakó feljegyzéseit, most pedig azt mutatta meg, hogyan látja a világot akkor, ha nem tollat, hanem ecsetet, ceruzát vesz a kezébe.

Mintegy negyven képet hozott el a Szociális Gondozó Központba, köztük újakat, és régi kedvenceket is, sőt, egy tizennyolc éves kori csendélete is látható a falon – láthatóan már akkor is igen tehetséges volt.

„Úgy gondoltam, hogy festőművész leszek, de apám azt mondta: fiam, túl puha vagy hozzá, az olyan pálya, ami nem neked való. Mondtam, hogy akkor sebész leszek – de apám szerint az sem lett volna jó, mert nem tudtam volna érzelmek nélkül tekinteni az előttem fekvő betegre.

Így aztán elhatároztam, hogy tervező, műépítész leszek. A rajzolás, a festés öröme megmaradt, lappangva, búvópatakként” – idézte fel emlékeit.

Sokat mesélt a közönségnek is. Mint mondta, nem szeretett volna formális beszélgetést, amilyen a kiállításmegnyitók sajátja, hanem maga szeretett volna szólni a közönséghez, és mindenkit buzdított arra, hogy kérdezzen.

Képei kapcsán számtalan emléket elevenített fel, kiállításokról, alkotótáborokról, élete eseményeiről, és ezt a hallgatóság hálásan fogadta.

A megnyitón felléptek a Bolyai és az Érdligeti suli diákjai

„Nyolcvannégy év van a hátam mögött. Annyi mindenen mentem keresztül és ment rajtam keresztül, hogy bármihez nyúlok, mindenhez van egy történetem” – hangsúlyozta.

Aki szeretne jobban megismerkedni Votin József történeteivel, az Egy érdlakó feljegyzéseiben megtalálja őket, és persze jöjjön el a kiállításra, ahol nem a szavak, hanem a képek mesélnek.

A tárlatot június 30-áig megtekinthetik a Szociális Gondozó Központban (Topoly u. 2.), szerdánként 17-19 óra között. Aki más időpontban menne, egyeztessen a 06(20)333-6031-es telefonszámon.

Fotó: ÉrdMost/Ádám Katalin

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email