baleset_szovo

A Szövő utcai baleset is rávilágított arra, hogy gátat kell szabni a száguldozóknak

baleset_szovo

A Szövő utcai baleset is rávilágított arra, hogy gátat kell szabni a száguldozóknak

Sebességmérő dobozokkal lépnek fel a gyorshajtókkal szemben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ahogy azt az ÉrdMost korábban megírta, durva baleset történt június 12-én, szerdán délután a Szövő utcában. A balesetben többen is megsérültek, közülük az egyik fiatal súlyosabb sérülést szenvedett, az egyik sofőrnek még jogosítványa sem volt.

Az egyik sérült autó a Szövő utcai balesetben

A Szövő egy hosszú egyenes utca, ahonnan a lakók többször is jelezték a rendőrségnek és az önkormányzatnak is, hogy éjjelente sokan száguldoznak, gyorsasági versenyeket is tartanak.

Csőzik László polgármester a baleset kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az idei költségvetésbe betervezték, hogy sebességmérő dobozokat szerelnek fel a város több pontján is, idén 8-10 eszköz kihelyezésére lesz lehetősége az önkormányzatnak.

Sebességmérő dobozok Diósdon is vannak

„Ennek zajlik a beszerzése a megyei rendőr-főkapitánysággal karöltve. Az biztos, hogy a Szövőre és az Ürmösre rakunk belőlük” – hangsúlyozta a városvezető.

Törökbálinton indult egy próbaprojekt, ami úgy tűnik, hogy bevált, hiszen az elmúlt egy évben 650 csekket küldtek ki, azonban fontos megjegyezni, hogy az ebből befolyó összeg nem az adott település önkormányzatát gyarapítja.

Diósdon a Gyár utcában már érezni a sebességmérő hatását

Csőzik László felvette a kapcsolatot az Érdi Rendőrkapitánysággal, arra kérte őket, hogy fokozzák az ellenőrzéseket és a lakossági bejelentések nyomán fékezzék meg a krónikus gyorshajtó versenyzőket és driftelőket, azonnali rajtaütésekkel.

A polgármester szerint a megelőzésben fontos szerepe van a családnak, iskolának, szülőknek is. Ezért is érthetetlen, hogy jogosítvány nélkül hogy mehet ki a forgalomba egy kamasz.

Fotó: Gárdos Attila, Kling József

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email