A polgármester – és testülete – a minap kézbesített kampánylevélben kifejtette, hogy Érd anyagilag érdekelt abban, hogy a kormány kiemelt beruházássá tegye az akkumulátorfeldolgozót, és a megyéhez csatolja a területet az iparűzési adóval együtt. Azért, mert akkor majd a sóskútiak pénzét lakosságarányosan szétosztják a környező települések közt, ennek legnagyobb nyertese pedig Érd lesz.

A valóság ezzel szemben az, hogy megyei jogú város ilyen pénzből nem kaphat, Érd pedig a környező településekkel karöltve számtalanszor kinyilvánította, hogy ellenzi, hogy a kormány akkumulátoripari létesítményeket telepítsen Sóskútra, mert ez az egész térséget sújtja.

„Jött a telefon, és föntről arról tájékoztattak, hogy ez idejön, hívjam össze másnapra a képviselőtestületet.” – König Ferenc így idézte föl, hogyan értesült arról, hogy a szlovén Andrada Sóskútra hozza az Alsózsolcáról elutált akkumulátor-feldolgozót. Mintha valami cunami csapott volna le előzmények nélkül a településre. A valóságban az Andradának a Dongwha elektrolitgyár ágyazott meg 2020-ban, és König Ferenc akkor a Dongwha ügyvédjét bízta meg azzal – a sóskútiak pénzéből -, hogy lobbizzon a kormánynál azért, hogy a terület nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás legyen.

Minden a kárpótlással kezdődött

Sóskút példája annak szomorú története, hogyan lett a budapesti agglomeráció számára az egyedüli kitörési lehetőség, hogy termőföldeit ipari parki „fejlesztési területekként” kínálja föl. Sóskútnak ez olyan jól sikerült, hogy aranyból kéne hogy legyen a közösségi ház kerítése. De még közösségi háza sincs.

A település mai kálváriájának középpontjában egy 71 hektáros földdarab áll, amely a földkárpótlással 20 család birtokába került, akik maguk már nem akartak gazdálkodni rajta, ezért a kiváló aranykorona értékű földeket bérbe adták. Az egyik tulajdonos, aki részarány-tulajdonként kapta meg a maga 7,2 hektárját, így emlékszik vissza a történet elejére.

„A többiekével együtt osztatlan közösként jegyezték be a földemet a 067/1 helyrajzi számon. Mivel már közel 60 éves voltam, nem akartam gazdálkodni. Részarány-tulajdonosi közgyűlésen megállapodtunk, hogy sorsolással osztjuk fel a területet, mivel így a bérbeadás és az értékesítés is könnyebben lebonyolítható. 2000-ben ezeket a különböző nagyságú területeket 067/2-12 helyrajzi számon jegyezték be.”

A helybeliek közül négy olyan személynek is volt itt földje, akik képviselőtestületi tagok voltak, valamint az akkori polgármester rokonának is. A legnagyobb területhez azonban olyan szereplő jutott hozzá, aki befektetési lehetőséget látott a földekben. Kovács (Kogart) Gábor Ferenc az ország egyik legsikeresebbnek mondott üzletembere, aki Horn Gyula szárnyai alatt nőtt nagyra, majd Lázár Jánoshoz igazolt át, módszeresen felvásárolta a Sasad földjeit a környéken. Sóskúton 34 hektárt szerzett meg az említett 71-ből, ami történetünkben kiemelt jelentőségű lesz.

71 hektár, mint a falu kincsesbányája

A terület először a 2000-es évek elején került be az országos sajtóba, amikor a parlamentben megkezdődött a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről (BATT) szóló törvény előkészítése. König Ferenc később, a 2010-es kampányban így interpretálta a törvényt és a körülötte folyó vitákat.

„Számos Pest megyei település tiltakozott a törvénytervezet ellen, mert úgy értelmezte, hogy az Budapest javára és a többi település rovására korlátozni akarta a kisebb települések fejlesztési elképzeléseit. Budapest zöldterületét saját területe helyett az agglomeráció településein akarta biztosítani a gazdasági fejlesztés szigorú korlátozásával.”

A Budapestet körülvevő „zöld gallér” persze nem lett volna rossz gondolat, ha az agglomerációs települések kedvező gazdasági környezetben lehetőséget kapnak a fejlődésre. Ám az önkormányzatoknak biztosított forrás, például a személyi jövedelemadó helyben maradó része, egyre kevesebb lett, és annak felhasználását is megkötötték. Sóskút megváltó befektetők érkezését várta.

2002-ben jelent meg az első nagyobb ipari parki szereplő a Mapei Kft., de nem hozta meg a várt áttörést. Ebben nyilván szerepet játszott, hogy csak 2009-ben épült meg a teljes értékű autópálya csomópont. Az önkormányzat, melynek König Ferenc 2002-ben került az élére, mindenesetre megkezdte a jogi előkészítést az ipari parki szereplők fogadására. A közgyűlés 2003 augusztusában fogadta el a településrendezési eszközök – azaz a helyi építési szabályzat (HÉSZ), a szabályozási terv (SZT) és a településszerkezeti terv (TSZT) módosítását. Ebben az említett 71 hektár terület tartalék gazdasági területként szerepelt.

Egy kis közjáték

2004 végén azonban kiderült, hogy az agglomerációs törvény döntésre előkészített tervezete a sóskúti 71 hektárt továbbra is mezőgazdasági területnek szánná. Végül a választókerület akkori országgyűlési képviselőjét, Keller Lászlót kérték meg, hogy nyújtson be módosító indítványt a törvényhez, amit végül a Sóskútnak kedvező kitétellel fogadott el az országgyűlés 2005 májusában, és ez megnyitotta a hasznosítás lehetőségét.

Kellert emiatt 5 évvel később a kampányhajrában azzal vádolta meg a jobboldali sajtó, hogy apósa 3 hektáros földje miatt lobbizott az agglomerációs törvény módosításáért. Keller László lapunknak elmondta, hogy Cs. József 2005-ben még nem volt az apósa, nem is ismerte.

A „Keller-ügy” úgy látszik a sóskúti választások eposzi kelléke, mert a Pesti Srácok a napokban elővette, igaz, az írásnak se füle se farka, de van benne „görögdinnyézés, meg egy kis Gyurcsány.

König Ferenc tehát 2006-ban elővezette elképzelését arról, hogyan tudnának jól járni a potenciális fejlesztési területek tulajdonosai, úgy, hogy az a falunak is jó legyen. Képviselőtestületi felhatalmazással tárgyalásokat kezdett a tulajdonosokkal, hogy mivel a terület gazdasági övezetbe sorolása megnöveli a vagyonukat, elvárható tőlük, hogy területeik (későbbi elképzelés szerint a vételár) 20 százalékát átadják az önkormányzatnak községfejlesztési célokra. A jegyző szerint mindehhez az építési törvény településrendezésről szóló szakasza biztosítja a jogalapot.

Kinek sarc, kinek juss

Az egyik név nélkül nyilatkozó tulajdonos rendelkezésünkre bocsátotta a 2007-ben aláírt településrendezési szerződést. Ebben az önkormányzat vállalta, hogy az érintett területek gazdasági, kereskedelmi, szolgáltató (GKSZ) övezetbe sorolását 2007 október 30-ig előkészíti. Majd a hatályba lépést követően 30 napon belül a testület elé terjeszti a belterületbe vonásról szóló határozatot.

A szerződésben ugyan nem esik szó arról, ki fizeti az eljárás költségeit, azonban a képviselőtestületi ülésen erre a polgármester azt mondta, „mindenki a területei arányában fizeti, ez egyértelmű.” (Később egyes tulajdonosoknál ezt az önkormányzat megelőlegezte, másoknál teljesen átvállalta.) A többek által csak „sarcként” emlegetett 20 (az 5 hektár feletti tulajdonosok számára 30) % elvárt önkormányzati részesedés mellett a jegyző, Újházi Miklós így érvelt:

„Ha valóban sikerül ez a 2 milliárd feletti ingatlanhasznosítás, ennek átlagosan kb. 25 %-át igényelné a falu. Úgy gondolom, hogy az ingatlan értékének növekedésében az önkormányzat elég nagy szerepet vállal, és a siker csak közösen érhető el.”

A tulajdonosoknak azonban nemcsak a „sarc” nem tetszett. Szerették volna meghatározni, hogy „az ő pénzüket” az önkormányzat mire fordítsa. A polgármester azonban ezt határozottan ellenezte, mondván, „Mindenképpen a falura fogjuk felhasználni, de sosem tudhatjuk, hogy éppen milyen pályázatra, illetve milyen célokra fordítsuk.”

Végül megkötötték a településrendezési szerződéseket, az önkormányzat részéről olyan feltételekkel, amelyek végrehajtását a hivatal nem tudta garantálni. Bár a teljesítés határidejét nem határozták meg, belefoglalták, hogy a megállapodás érvényét veszti, ha a közös értékesítés egy éven belül nem sikerül, és akkor a tárgyalásokat újra kell kezdeni. Ám egy évvel később a HÉSZ módosítása még csak az egyeztetési kör első szakaszában tartott.

A polgármester megnémult

Szerettük volna megkérdezni König Ferencet ingatlanügynöki tevékenységéről, de a nemrég néma futásáról elhíresült polgármester nem állt szóba velünk. Ezért április 29-én közérdekű adatigényléssel fordultunk hozzá, azt tudakolva, hogyan módosította az önkormányzat az ingatlanok tulajdonosaival kötött településrendezési szerződéseket, mely területek után kapott végül pénzt, és mikor, mennyi folyt be ebből a költségvetésbe? Kérdeztük azt is, hogyan hasznosult a település számára ez a bevétel? Erre sem kaptunk választ.

Az egyik tulajdonost az önkormányzat szerződésszegés miatt beperelte. Cs. Józsefnek egy 3,4 hektáros terület volt gazdájának veje, Keller László tanácsolta, hogy az egyoldalú, számára előnytelen és jogilag érvénytelen szerződést hagyja figyelmen kívül. Keller nemcsak a térség országgyűlési képviselője volt, de 2002-2004 között a Medgyessy-kormány közpénzügyi államtitkára, 2006-2008 között pedig Törökbálint polgármestere is. 2017-ben értesült arról, hogy apósa szerződést írt alá, hogy földjének eladása után „területfejlesztési hozzájárulást” (földrészt) adományoz az önkormányzatnak.

„Ekkor hozott egy vevőt a polgármester, aki előszerződést akart kötni az ingatlantulajdonosokkal. Ez olyan adásvételi szerződés lett volna, amelyben a végösszegből már kivonták az önkormányzatnak fizetendő településfejlesztési hozzájárulást.”

A 2007-ben aláírt 20%-os területrész helyett akkor 15%-ot kért volna az önkormányzat – ráadásul pénzben -, cserébe átvállalta a földvédelmi járulékot és az egyéb költségeket, valamint azt is – a végsőkig kiszolgálva a vevő érdekeit -, hogy amennyiben a tervezett tesztpálya mégsem üzemel majd, az önkormányzat állja az eredeti állapot visszaállításának költségeit.

„Ne adjál egy fillért se!”

„Azt mondtam apósomnak, hogy ez az egész konstrukció jogilag nonszensz, ez a pénz az önkormányzatnak nem jár. »Ne adjál egy fillért sem, mert csak a dolgukat végzik. Az nem szívesség, hanem kötelesség egy önkormányzattól, hogy a településfejlesztési eszközöket a falu érdekében használja.« Apósom mégis úgy döntött, hogy a 15%-ot bevállalja. Felháborítónak találtam, hogy König, aki 2008-ban arra kapott utasítást a képviselőtestülettől, hogy tárgyalja újra az egészet, a tulajdonosokkal kezdett seftelni. Szerintem ez kimeríti a hivatali hatalommal való visszaélés fogalmát. Végül apósom aláírta az előszerződést, a vevőről pedig kiderült, hogy nincs is pénze.”

2019 végén a polgármester újra jött, hogy meg kellene hosszabbítani a szerződést.

„A többiek benne lettek volna, csak az apósom nem – folytatta Keller László -, mivel hogy három évig nem történt semmi. Ráadásul akkor már felbukkant a koreai Dongwha, hogy elektrolitgyárat szeretne építeni. König odáig ment, hogy azzal zsarolta apósomat, kiveszi a földjét a kormánytól remélt kiemelt övezetből, ha nem írja alá. Magam is tárgyaltam vele arról, hogy ezt ne tegye, majd miután nem kapta meg, amit kért, Cs. József lányát is győzködte, hogy beszélje rá apját a hosszabbításra. Én is abban erősítettem apósomat, hogy annak adja el a földjét, aki leteszi a foglalót. 2022 elején meg is jelent egy befektető, a CBS Property Zrt. (Kovács Gábor érdekeltsége – a szerk.). Apósom elmondta, hogy König megint volt nála. Én akkor már ki akartam maradni az egészből, annyit kértem, hogy olyan szerződést ne írjon alá, amelyben a vevő közvetlenül az önkormányzatnak fizet. Mert a 2007-es szerződés ügyét meg fogjuk vívni, ha kell, a bíróságon.”

A küzdelem valóban zajlik a mai napig, miután a képviselőtestület 2023.júniusi határozatában felhatalmazta a polgármestert, hogy „fizetési kötelezettség elmulasztása miatt” pert indítson Cs. József ellen. Követelésének jogalapja, a 2007-es szerződés érvényessége, amit Cs. József vitat.

A nagy hal közben elúszott

2022. májusában a közgyűlés döntött ugyan az érintett földek, köztük Kovács Gábor és Cs.József földjének belterületbe vonásáról, majd augusztus 11-én felhatalmazta a polgármestert, hogy a településrendezési szerződéseket módosítsa úgy, hogy területrész helyett 20%-os részesedést kér a vételárból. Cs.József földjét azonban augusztus 3-án már megvásárolta a Kovács Gábor érdekeltségébe tartozó Kakassszéki Fejlesztési Nonprofit kft.. A földhivatali bejegyzés kelte megegyezik a belterületbe vonás dátumával, ami mutatja, hogy előbb volt a végrehajtás, mint a közgyűlési felhatalmazás, és ez alátámasztani látszik, amit a képviselőtestület és a polgármester viszonyáról sokan úgy fogalmaznak meg, hogy a testület kézi vezérlés alatt áll: mindent megszavaz, amit a polgármester elé tesz, és semmit nem kér számon.

Amilyen kicsi volt Cs. József földje, olyan fontos lehetett, ha kilenc hónap alatt háromszor is gazdát cserélt. A 3,4 hektáros kis földdarab jelentősége abban áll, hogy biztosítja a 30 hektáros területre a bejárást. Hasonlóan stratégiai fontosságú a többi területre, köztük a Dongwhához is bejutást biztosító út, melynek elővásárlási jogáról viszont ugyanekkor minden ellentételezés nélkül mondott le az önkormányzat.

Úgy tűnik, König néhány pikkelyért eleresztette a nagy halat. A 30 hektáros Kovács Gáborral ugyanis már nem volt olyan szőrös szívű, mint Cs. Józseffel. Kovács 2022 májusában jelezte, hogy területe eladása előtt „szeretné letudni a 2007-es településrendezési szerződés módosítását”. A jegyző így vitte a képviselőtestület elé az ajánlatot: „ha együtt tudnánk ebben gondolkodni, akkor neki már nincs érdeke további sóskúti területet fenntartani, ezért azt is kéri, hogy annak a pénznek egy részéből, amit ő fizetne nekünk, mi vásároljuk meg tőle a területe mellett levő 34,5 hektár erdőt. (…) Tehát egyszer kapnánk tőle durván 300 millió forintot, amiből 172 milliót szeretne megkapni az erdőért.” A jegyző az 500 ft/nm árat korrektnek tartotta a IV. osztályú erdőért, König azonban 500 milliót várt volna a 30 hektárért. A közgyűlés 2022. júniusában végül felhatalmazta a polgármestert, hogy az ajánlatról tárgyaljon, így végül a tulajdonos 375 milliót fizetett az önkormányzatnak, és 172 millióért megvették tőle az erdőt. A településnek tehát lett 200 milliója, meg két erdeje, amire saját bevallása szerint nem volt szüksége. Hogy Kovács Gábor cége mennyiért adta el a 30 hektárt, az már két cég titka marad, de hogy az önkormányzat hoppon maradt, az biztos.

A 34 hektárra 2023. májusában az ország 5. leggazdagabb vállalkozójának, Veres Tibornak az érdekeltségébe tartozó WINHOLDING Zrt. közvetett tulajdonában álló WINCENTER EUROPE Kft. kötött adásvételi szerződést, valamint megvásárolta Kovács Gábor másik itteni cégét is. Ez az a terület, amely a külügy kiemelt nemzetgazdasági érdek célterületének várományosaként most parkolópályán áll. A fölötte levő 12,2 hektár már 2020-ban kiemelt beruházás lett, közvetlenül azelőtt, hogy a Dongwha megvásárolta volna.

„Ha nincs kiemelés, nincs üzlet?”

A Dongwha képviselői 2018-ban jelentek meg Magyarországon, és a külügyminisztérium befektetési ügynöksége, a HIPA közvetítésével jutottak el Sóskútra. A közgyűlési jegyzőkönyvekben nincs nyoma, hogy a 2020. január 8-i rendkívüli ülés előtt a képviselőtestület értesült volna arról, hogy – idézzük a jegyzőkönyvből – „ez a komoly milliárdos vállalkozó, aki a Hankooknak is tulajdonosa”, idehozza a nagy lehetőséget. Hogy az üzlet mi volna, arról König Ferenc polgármester a jegyzőkönyv szerint annyit mondott: „Ők építenek egy gyárat, utána jönnek az ő beszállítóik, akik a Samsungnak is beszállítói. Hogy itt mit fognak gyártani, nem tudom, de valószínűleg nagy mennyiségben gyártják a Samsungnak”.

Vita gyakorlatilag nem volt. A jelen levő Váradi Gábor felvetette, hogy „Ha itt akkumulátorgyártás lesz, akkor annak a környezetre gyakorolt hatásával mi a helyzet, mert ha pozitív, akkor azt tudatosítani kellene a lakossággal.” Amire König azt válaszolta: „A gyárnak minden környezetvédelmi feltételnek meg kell felelnie, ebbe beleszólni nem tudunk. Annyit tudunk beleszólni, hogy nekünk ide nem kell gyár. Vannak itt gyárak, akik termelnek, galvanizáló üzem is van.” Majd később hozzátette: „A homokbányából származó szálló por több kárt okoz, mint a többi cég, ezt valószínűsítem.” A jegyző, Újházi Miklós pedig hozzáfűzte: „A gyártott termék és a gyártás technológiájának függvényében környezeti hatásvizsgálatot is kell végezni az építkezés előtt.”

A tálalás egyértelműen az volt, hogy a falu akkor jár jól, ha a kormány nemzetgazdaságilag kiemelt ügyként kezeli a Dongwha beruházását. Mátrai Sándor képviselő kérdezte is aggodalmaskodva, hogy „Ha ezt a kormány nem nyilvánítja kiemelt beruházásnak, akkor nincs üzlet?” Amire azt válaszolta a jegyző: „de, akkor is lehet üzlet, csak bonyolultabb, hosszadalmasabb és költségesebb.”

A nagy lehetőség olyannyira kész tényként volt a testület elé állítva, hogy az előterjesztés már nem is arról szólt, milyen cég a Dongwha, és akarja-e a település, hogy betegye a lábát. Hanem arról, hogy megbízzák-e a Kozeschnik és Társa ügyvédi irodát azzal, hogy a magántulajdonban levő ingatlanok „beruházási célterületté nyilvánítása, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításának elősegítése érdekében” a külügynél és a HIPÁ-nál. Abból is látszik, hogy minden elő volt készítve, hogy a szerződést 3 nap múlva alá is írták. Ebben az áll, hogy a megbízás teljesítése esetén az iroda a településfejlesztési hozzájárulás öt százalékát (+áfa) kapja megbízási díj jogcímén, továbbá 25 000 Ft/óra + áfa óradíjat.

A Kozeschnik és Társa kétfelől is érdekelt volt, hogy a kormányzati kiemelés létrejöjjön, miután egyúttal a 2019 december 12-én bejegyzett Dongwha Electrolyte Kft.-nek is a jogi képviselője. Öt hónap háttérmunkája olyan sikeres volt, hogy előbb lett a kormány beruházási célterülete a 067/4 hrsz. földrészletet, mint hogy a tulajdonosok értesültek volna arról, hogy földjükön elektrolitgyár épül.

„Ez nem egy vegyi gyár”

A Dongwha telephelyét, a 067/4-6. hrsz. területet, két ütemben vette meg. Az első 3,7 hektárt Á. Juliannától. A település nyugalmazott tanítónője – a rendszerváltás utáni első ciklusban képviselője – előbb készséggel válaszolt kérdéseinkre, majd nyilatkozatát visszavonta, arra hivatkozva, hogy a sóskútiakért végzett több évtizedes munkája után szeretne nyugalomban és békességben élni.

A rendelkezésünkre álló dokumentumokból kiderül, hogy a 2007-es szerződés alapján kifizette az önkormányzatnak a vételárból a településfejlesztési hozzájárulást. Ezt jelöli meg ugyanis a 2,59 millió forintos ügyvédi sikerdíj (a szerződés szerint az önkormányzati részesedés 5%-a) forrásaként az a 2020. október 15-i teljesítésre hivatkozó számla, amelyet a Kozeschnik és Társa az önkormányzatnak benyújtott, és amely az Átlátszó közérdekű adatigénylése nyomán lett nyilvános.

Az adásvétel 2020. július vége és szeptember eleje között történhetett, és a település az egészről, mint valami világbajnokságon kiharcolt aranyéremről 2020. szeptember 4-én értesült a községháza FB-oldaláról.

„A végső döntés csak a napokban született meg – írta ekkor a polgármester csaknem három hónappal a terület kormányzati kiemelése után. – Addig minden bizonytalan volt, mert egy ilyen beruházásért országok is versenyeznek, de elmondható, hogy magyarországi települések is. Ebben a versenyben nyert Sóskút, mint helyszín. Természetesen ezeket a tárgyalásokat akár nyilvánosságra is hozhattam volna, mint polgármester, de aki egy picit is ért a gazdasági és politikai vezetéshez, az tudhatja, hogy ennek van egy protokollja. (…)”

A gyár tevékenységéről azt a tájékoztatást adta, hogy „Ebben a gyárban nem folyik vegyi anyagok előállítása, hanem különböző anyagok összekeverése történik, ezért NEM KÖRNYEZETI HASZNÁLATI ENGEDÉLYKÖTELES (sic!) tevékenység. Ne gondoljuk azt, hogy itt óriási mennyiségű ólomakkumulátor gyártása fog kezdődni. Ez nem egy vegyi gyár.”

A bejegyzés zárómondatából megtudhatták a sóskútiak, hogy egyébként a Dongwha Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz engedélyezésre benyújtott biztonsági jelentése „hetek óta” megtekinthető az önkormányzat hivatalos oldalán, és hogy még négy napig lehet véleményezni.

Egy kommentelő szerint König „hülyére veszi” a sóskúti polgárokat, és neki „tök mindegy”, hogy Sóskútra mi fog épülni, hiszen Biatorbágyon él. „Az elektrolitgyárban a tervek szerint első ütemben évi 23 ezer tonna folyékony elektrolitot fognak gyártani. A másik üzemben pedig a lítiumos akkumulátorok gyártásához használt NMP-t (N-metil-2 pirrolidont) fogják feldolgozni és újrahasznosítani, évi 25 400 tonna mennyiségben.” ” Az elektrolit az akkumulátorgyártás egyik alapanyaga, amelyből robbanás, illetve égés hatására mérgező hidrogén-fluorid gáz képződik, ami belélegezve halálos is lehet. „. Tehát itt nem csak egy gyár fog épülni hanem kettő!!!!!!! Ez a tényleges és valós információ!!!”

A Dongwha Biztonsági jelentése szerint a sóskúti telephely a tárolt anyagok tulajdonságai és azok jelen lévő maximális mennyiségei miatt felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemnek minősül. Ezzel együtt a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Főosztályának végzése szerint az elektrolit gyártási tevékenység „nem egységes környezethasználati engedély köteles”.

„Mindenki a pénzét számolta”

Már javában állt a gyár épülete, amikor a Dongwha a bővítés érdekében megvásárolta az alatta levő területeket. Furcsamód szintén a 067/4 hrsz.-on, bár ezeknek más volt a tulajdonosuk. Az egyik terület volt gazdája elmondta, kezdettől azon munkálkodott, hogy a többi érintett tulajdonossal közösen lépjenek föl, hogy jobban tudják érvényesíteni az érdekeiket. Ez azonban nem mindig sikerült.

„Valahányszor azzal jött König – mesélte -, hogy itt toporognak a vevők, már mindenki a pénzét számolta, és ezzel sikerült bennünket megosztani. Amikor a településrendezési szerződésekről szavaztunk a közgyűlésen, három hibát követtem el. Az egyik az volt, hogy nem kértem zárt ülést. Így ott lehetett egy csomó szájtáti ember is, akik valamilyen szinten pressziót gyakoroltak ránk. Az irigységnek nálunk hagyománya van. A másik hiba az volt, hogy nem ragaszkodtam hozzá, hogy tulajdoni hányad arányában illessen meg minket a szavazati jog. Így mondjuk ahol két hektáron hét tulajdonos osztozott, nekik szavazattöbbségük volt velem szemben, akinek egyedül volt hét hektárom. A harmadik hiba pedig az volt, hogy a településrendezési szerződést nem láttuk el teljesítési határidővel. Ügyvédi segítséget nem használtunk föl, és hát ugye kétkezi emberek voltunk, járatlanok a jogi útvesztőkben. Ma sem vagyok biztos abban, hogy helyes volt elfogadni a sarcot, de aláírtam, mert nem vagyok saját magam ellensége. Az volt a szlogen, hogy a falu jóvoltából gazdagodunk, ha megvalósul. De miért, amikor a szüleink, nagyszüleink dolgoztak meg ezért a földért?!”

Kérdeztük, hogy vajon az első vásárlás idején mit tudtak a tulajdonosok arról, hogy a koreai cég mit fog oda építeni.

„Nem tudom, hogy ki mit tudott, nem is kérdeztem tőlük – felelte az egyik volt tulajdonos. – A faluban volt egy közmeghallgatás erről, azon ott voltam, és ott érződött, hogy valami bűzlik, mert sok rendőr volt. Miután a szomszédomban a Dongwha elkezdett építkezni, én kényszerhelyzetbe kerültem, hiszen a veszélyzónája 95%-ban letakarta a földemet. Úgy gondoltam, ha valami kár esne, biztos nem bérelné ki tőlem senki. Viszont a karbantartási kötelezettség engem terhelne. Az adásvétel elhúzódott 2021 decemberéig, mert birkóztunk a Dongwha ügyvédjeivel az átadás módja miatt. Az árról nem volt vita, mert elmondtam: ennyit kérek érte, alkut nem ismerek.

A településrendezési szerződést nem módosítottuk, én a magam részéről úgy zártam le, hogy föld helyett pénzt adok. Az adásvételi szerződésbe a vételár ismeretében belefoglaltuk, hogy mennyit kap az önkormányzat. A levonásban benne volt a földvédelmi járulék is. Én azt a pénzt nem is láttam. A polgármester úr visszaigazolta írásban, hogy teljesítettem a kötelezettségemet, további követelésük nincs.”

De hol a pénz?

Nem tudjuk, hány tulajdonos és milyen százalékban teljesítette 2007-ben vállalt kötelezettségét, így azt sem, pontosan mennyi folyt be az önkormányzat költségvetésébe a településrendezési szerződések folyományaként. A közgyűlési jegyzőkönyvekben talált utalásokból arra következtetünk, hogy egy kivétellel mindenki fizetett. A település ma több mint három milliárd forint éves bevételből gazdálkodik, településfejlesztési hozzájárulás/tartalék címen nincs nyilvántartott tétel, így alighanem az egyéb működési bevétel keretből járdaépítésre csordogál belőle, amire éppen kell. Elköltéséről nincs információ sem a jegyzőkönyvekben, sem a honlapon.

Többeket megkérdeztünk, mit gondolnak arról, mi épült abból a pénzből, amit a nagylelkű tulajdonosok a település rendelkezésére bocsátottak, de erre csak találgatásokat hallottunk.

„Ebben a faluban csak ötletelés van – mondta el az egyikük. – A polgármester folyton az útépítéseket meg a játszótereket emlegeti, de semmiről nem lehet tudni, hogy milyen forrásból készült. Az öreg iskola, ahová én is jártam, és amiről folyton ígérték, hogy felújítják, összeomlás előtt áll. A világ szégyene! Épült egy próbaterem a fúvós zenekarnak, de nincs egy olyan közösségi ház, ahol rendezvényeket lehet tartani, és megfelelő méretű a befogadó terme. A falu nem ott áll, ahol anyagi lehetőségei szerint állnia kellene.”

Az oda-vissza párszor felújított bel- és külterületi utcákon kívül nagy felvirágzásnak a településen nincs nyoma. Viszont sikerült itt megvetnie a lábát az akkumulátoriparnak. Fölépült egy szellemgyár, amelyben jelenleg „bértárolás” folyik, és a terveiről nem tudni semmit. A mellette fekvő, kiemelt beruházási célterületnek kiszemelt 34 hektár nagypályás NER-közeli ingatlanfejlesztő tulajdonaként várja nagypénzű befektetőjét. A Sóskúton megállt időt alighanem a választások kereke fogja kibillenteni.