börtön_freepik

Összesen harminc évet kaptak az idős érdi bácsi gyilkosai

börtön_freepik

Összesen harminc évet kaptak az idős érdi bácsi gyilkosai

Még 2009-ben öltek az elkövetők, de csak most született ítélet az ügyükben, viszont mindketten fellebbeztek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Lassacskán tizenöt éve történt, hogy egy érdi férfit a földön fekve, testén bántalmazás nyomaival, megkötözve és letakarva találtak meg a saját házában. A 77 éves embert kórházba szállították, de pár nappal később belehalt sérüléseibe. A szakértői vélemény szerint az áldozat súlyos mellkasi és fejsérüléseket szenvedett.

A nyomozás adatai szerint az elkövetők 2009. szeptember 1-jén éjjel mentek be a sértett érdi házába, és az ott alvó férfit ütötték, verték, ahol csak érték. A már földön fekvő ember kezeit és lábait összekötözték, majd magára hagyták. A házat alaposan felforgatták, miközben pénz és értékek után kutattak, végül egy mobiltelefont vettek magukhoz, majd elmenekültek a helyszínről – olvashatjuk a bűntény körülményeit a rendőrségi hírportálon.

Ugyanakkor nem sikerült a tettesek nyomára bukkanni, ezért a nyomozást 2013. októberében felfüggesztették. Azonban néhány évvel később egy kiegészítő genetikai szakértői vizsgálatnak köszönhetően áttörést értek el a nyomozók.

Az eset kapcsán először H. Róbertet tartóztatták le, majd a nemzetközi körözés révén a másik gyanúsított is elfogták. A 32 éves Cs. Tibort 2020. július 2-án Svédországban kapták el, majd szállították Magyarországra.

Mint arról az RTL beszámolt, a gyilkossággal vádolt férfiak ügyében a napokban hoztak ítéletet. A két vádlottat egyaránt 15 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélték. A bíróságon az utolsó szó jogán mindketten tagadták, hogy ők az elkövetők.

„Én nem vettem részt egyáltalán ebben a gyilkosságban, amivel meg vagyok vádolva. Fogalmam sincs erről az egészről. Soha nem követnék el ilyet, mert keresztény is vagyok”

– fogalmazott egyikük.

Az egyik elítélt férfi ügyvédje szerint a DNS-nyom egyezése nem perdöntő bizonyíték. Elmondása szerint védencének kapcsolata az áldozattal kimerült abban, hogy fémhulladékokat szállított el tőle, és így kerülhetett a helyszínre az a cigarettacsikk is, ami az eljárás egyik fő bizonyítékát jelentette.

A most első fokon meghozott ítélet nem jogerős, az ellen mindkét vádlott fellebbezett, derül ki a riportból.

Fotó: police.hu

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email