asztalos éva

Asztalos Éva följelentette a Médiacentrumot, de elutasították

asztalos éva

Asztalos Éva följelentette a Médiacentrumot, de elutasították

A polgármesterjelölt szerint jogot sértettünk. Hogy mivel is, azt ő sem tudja pontosan, így kifogását a választási bizottság elutasította.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Asztalos Éva szerint „Csőzik bértollnoka” – aki én volnék szerinte, ki e cikket jegyzem – megsértette a választási eljárásról szóló törvény (2013. évi XXVI.) alapelvei közül a c) (esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között) és az e) (jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás) pontot.

Beadványára a Pest Vármegyei Területi Választási Bizottság megállapította, hogy „a kifogás érdemi vizsgálatra alkalmatlan”, mivel nem tartalmaz okfejtést, vagyis, hogy „a megjelölt jogszabályhelyhez kapcsolódóan mi volt a konkrét jogszabálysértés”.

Ha már Asztalos Éva így házhoz jött, ugye, ahogy mondani szokás, elevenítsük föl, mi is itt a tényállás. Magyar Péter érdi látogatásáról írott cikkünkben arról a jelenetről is említést tettünk, amelyben Asztalos Éva megpróbálta „magánemberként” megközelíteni Magyar Pétert.

Magyar Péter Érden

Valahogy úgy, ahogyan Micimackó, amikor egy léggömb segítségével a magasba emelkedett, abban bízva, hogy a méhek kis fekete felhőnek fogják gondolni, ő pedig észrevétlen belenyalhat a mézbe. De ahogy a nyilván „nem igazi méhek” is gyanút fogtak, Magyar Péter helyi hívei közt is akadt egy gyanakvó méh, aki Asztalos Évát látta a helyi Fidesz-sajtóban Magyar Péter támogatottjaként emlegetni. És amikor megpillantotta Asztalos Éva mellett hű fegyverhordozóját, telefonnal a kezében, gyanúja támadt. Lehet, hogy a polgármesterjelölt közös fénykép készítésén mesterkedik Magyar Péterrel, méghozzá azért, hogy azt a kampányában fölhasználja?

E gondolatának legott hangot is adott. Az Érden vagyunk Média és Hírszolgáltató oldalon közölt videón annyi hallható, hogy az illető azt mondja Magyar Péternek: „a Fideszes sajtóban… ők ketten… a te nevedben indulnak”. Amire Magyar Péter a dolgot rövidre zárva közölte, hogy „azt nem kéne, mert az választási csalás volna”. Az incidens lényege ebben a töredékes pár másodpercben is tisztán érthető.

Igen ám, de mint Asztalos Évának a választási bizottsághoz benyújtott panaszából megtudtuk, ő ezen a politikai kampányeseményen a magánemberi kabátjában volt jelen és nem a képviselői illetve polgármesterjelölti gúnyájában. Ezért aztán, még ha akart volna is szelfizni Magyar Péterrel, de persze nem akart!, akkor sem lehetne a szemére hányni, hiszen nem közszereplőként tette volna. Valójában azonban nem azért állt be a sorba, hogy fotózkodjon Magyar Péterrel, hanem azért, hogy „az alkotmánymódosítással kapcsolatos kérdésekről” értekezzen vele.

Mi ezt itt a szerkesztőségben egyébként készséggel el is hinnénk neki, ha feledni tudnánk azt a május 1-jei FB-bejegyzését, melyben egy platformra helyezte magát Magyar Péterrel, azon az alapon, hogy „az eddigi nyilatkozatai alapján a függetlenként induló jelölteket kívánja támogatni”. E posztjában kvázi felszólította Magyar Péter érdi híveit, hogy szavazzanak „az egyetlen, a szó igazi értelmében vett független polgármesterjelöltre, Dr. Asztalos Évára”.

Legalább másfélezren gyűltek össze a polgármesteri hivatal előtt

Egyébként azt, hogy kettejükben volna bármi közös, egyedül a helyi Fidesz lapjának, az Érdi Híreknek egyik névtelen tartalomgyártója vette komolyan. Két nappal Magyar Péter látogatása előtt ezzel a címmel jelent meg cikk Asztalos Éváról: „Parkolási díjat vezetne be Érden a Magyar Péter által támogatott polgármesterjelölt”. Igaz, lejjebb már ez az írás sem állította, hogy Asztalos valóban bírná Magyar Péter támogatását:

„Asztalos Éva polgármesterjelölt állítása szerint Magyar Péter, a TISZA párt alelnöke őt támogatja Érden. Erre ugyan nincs semmi bizonyíték vagy nyilatkozat, de logikusnak tűnik.”

És itt jött egy lefegyverzően kikezdhetetlen okfejtés:

„Hiszen Csőzik László családi és saját jogán is a DK elkötelezettje és épp annak a szigetszentmiklósi polgármesternek a politikai ellenfele, aki Magyar Péterrel szoros kapcsolatot ápol. Magyar Péter pedig már korábban kijelentette, hogy nem támogat olyan polgármesterjelöltet, aki Gyurcsány Ferenc embere.”

Remélem, értik! Summa summarum, az Érdi Hírek szerint Magyar Péter Asztalos Évát támogatja.

Ha valami elgondolkodtathat bárkit is ez ügyben, az, hogy vajon miért szentel Asztalos Éva választási ígéreteinek egy támogató cikket a helyi Fidesz lapja? Talán csak nem azért, hogy Asztalos Évához terelje be Magyar Péter érdi híveit, illetve – jobb lehetőség híján – a Fidesz elkódorgott bárányait?

fotó: ÉrdMost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email