A gyerekeket ünnepli Érd szombaton

A gyerekeket ünnepli Érd szombaton

A Minimuri május 25-én tíz órától délután négyig várja a kicsiket és nagyokat a Múzeumkertben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nincs gyereknap Minimuri nélkül, legalábbis Érden. Ahogy ezt a gyerekek – no meg a szüleik – megszokhatták, május utolsó hétvégéjén színes programokkal, játékokkal, koncertekkel várják őket a múzeumkertben.

A Minimurit a Szepes Gyula Művelődési Központ szervezi, a belépés természetesen ingyenes, a program pedig bőséges és változatos.

Lássuk, kik lépnek színpadra május 25-én szombaton:

Sok érdi tánccsoport, egyesület mutatkozik be, köztük a JP Dance, Schneler Szilvi (hulahoppkarika), a Bushin Harcművészeti Egyesület, a Colour dance, valamint a Masters, végezetül önvédelmi bemutatót láthat a közönség.

A Minimuri régi hagyomány már Érden

11 órakor lép színpadra a Dörmögő Dömötör bábszínház, a Vidám mesék című bábelőadással, 14 órakor pedig Farkasházi Réka és a Tintanyúl ad koncertet.

A színpadi programok mellett  játékokkal, foglalkozásokkal várják a gyerekeket egész nap. Kitelepül biciklijeivel a kezes-lábas játszóház, lesz Mesegyár, kézzel hajtott vasút, ugrálóvár, kézműveskedés, kitűzőkészítés, szelfi-gép, fajátékok és óriás építőszivacsok, és nem maradhat el az arcfestés, a csillámtetoválás és a hajfonás sem.

A kerttel szomszédos Érdi Galéria két különleges programmal csatlakozik a gyermeknaphoz: 10-től 14 óráig szín és formavadászatot rendeznek a Hincz Gyula-kiállításban. (Hincz több gyermekkönyvet is illusztrált, többek közt a Weöres-verseket tartalmazó Bóbitát.)

A gyereknapi kreatív-nyomozós foglalkozást öt éves kortól ajánlják a szervezők. A program ingyenes, a részvételt kérik előre jeleznia rosta.helga@szepesmk.hu e-mailcímen.

Hincz Gyula kiállítása az Érdi Galériában (Fotó: Balogh Alex)

15-től 17 óráig papírvarázs-foglalkozást rendeznek, szintén a Hincz-kiállítás tematikájához illeszkedve. Varga Gábor Farkas grafikussal és Simon Ágnessel készíthetnek papírjátékokat a gyerekek. A részvétel szintén ingyenes.

Jó tudni, hogy bár a galéria programja 17 órakor zárul, a Minimuri a múzeumkertben 16 óráig tart, érdemes úgy időzíteni a látogatást, hogy minél több szórakozás beleférjen, kicsik és nagyok örömére.

Fotó: ÉrdMost archív, Balogh Alex, Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email