Az ország- és vármegye bérletek, illetve jegyek bevezetése után az önkormányzat tárgyalásokat kezdeményezett az Építési és Közlekedési Minisztériummal, hogy Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén belül közlekedő helyi járatokon is bevezessék az új típusú bérleteket és jegyeket.
A minisztérium támogatta a vármegyebérletek és napijegyek bevezetését az érdi helyi buszjáratokon is, viszont ehhez az önkormányzat és a Volánbusz között egy új megállapodásra volt szükség, hiszen ezeket a buszokat a város a közlekedési céggel kötött közszolgálati szerződés szerint működteti és finanszírozza.
Március 1-je után a legnagyobb problémát az okozta, hogy a 738-as parkvárosi „iskolajáraton” és a 746-os ófalusi buszon a helyközi járatokkal ellentétben nem fogadták el a Pest vármegyére váltott havi vármegyebérletet és a havi országbérletet sem, így ezekre a buszokra külön helyi jegyet vagy bérletet kellett váltani.
A megállapodás a napokban megszületett, amelynek köszönhetően április 1-től egyrészt egyetlen bérlettel vagy jeggyel akár Ófaluból indulva egészen Budapest belvárosáig lehet utazni, másrészt a következő hónaptól pedig sokak számára ingyenessé válik a helyi buszközlekedés.
A képviselő testület rendkívüli közgyűlés tartott, ahol a Volánbusz Zrt-vel kötött közszolgálati szerződés módosítására vonatkozó javaslatot tárgyalták a képviselők, amit végül egyhangúlag támogatott a közgyűlés.
A szerződés módosításának köszönhetően tehát 2024. április 1-től Érd helyi közlekedésében is elfogadják a Pest vármegyebérletet és az országbérletet, valamint a Magyarország24 napijegyeket is.
A díjmentes utazásra jogosultak köre pedig így alakul:
- a költségvetési szervek és intézmények – beleértve az önkormányzati költségvetésből gazdálkodó szerveket is – közalkalmazotti, egészségügyi szolgálati, köznevelési foglalkoztatotti, szakképzési oktatói, közszolgálati, kormányzati szolgálati, adó- és vámhatósági szolgálati, rendvédelmi igazgatási szolgálati, honvédelmi alkalmazotti, szerződéses határvadász vagy hivatásos szolgálati jogviszony – ideértve a bírói, az igazságügyi és az ügyészségi szolgálati viszonyt is – keretében foglalkoztatott, valamint a közigazgatási szerveknél ügykezelőként, illetve fizikai alkalmazottként foglalkoztatott (továbbfoglalkoztatott) dolgozója
- az egyházi jogi személy és – a civil társaság kivételével – a civil szervezet olyan alkalmazottja, aki az a) pont szerinti alkalmazottal azonos munkakört tölt be egészségügyi intézményben, szociális intézményben vagy oktatási intézményben.
Csőzik László polgármester az ülésen módosításként indítványozta, hogy az önkormányzat teljes vagy részleges tulajdonában álló gazdasági társaságok foglalkoztatásában álló munkavállalók is igénybe vehessék a 100%-os kedvezményt, így ennek köszönhetően az ÉTH Nonprofit Kft. dolgozóira is vonatkoznak az ingyenes utazási feltételek a helyi járatokon.