erdivse_csapatkep

„Fenn a gyepen egy a ritmus, ilyen ez az érdi virtus”

erdivse_csapatkep

„Fenn a gyepen egy a ritmus, ilyen ez az érdi virtus”

Nem csak a focisták mutatkoznak be ma délután, hanem az Érdi VSE új indulója is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ősbemutató – olvashatjuk az Érdi VSE Facebook oldalán, ugyanis az Ercsi úti „oroszlánbarlangban” ma először fog felcsendülni a csapat vadonatúj indulója.

A dalt a Fruity Mood nevű zenei formáció követte el, aminek az egyik tagja történetesen kollégánk, Madár Tamás. Így első kézből tudhattuk meg, hogy mi inspirálta őt és zenésztársát a himnusz megírásakor.

Tamás az ÉrdMost-nak elárulta, miután a közelmúltban őt kérték fel a csapat szpíkerének, szinte azonnal felmerült benne a gondolat, hogy jó lenne ha saját indulója lenne a csapatnak. Az ötletre a szakvezetés is rábólintott, így hamarosan meg is született a nóta.

Hozzátette, először ugyan belehallgattak néhány futballindulóba, de igazán egyik sem tetszett nekik, ráadásul teljesen szabad kezet kaptak, ezért remélik, hogy sikerült valami eredetit alkotni.

„Mindenki ember, mindenki jó fej! Túlzás nélkül állítjuk, hogy az Érdi VSE: család. Részesei lettünk. Köszönjük! A csapat dalában ezt a jó érzést igyekeztünk kifejezni, amihez reméljük, hogy te is csatlakozol, és tovább adod! Mi szeretjük!”

– írja Tamás az induló megjelenése apropóján a saját Facebook oldalán megjelent posztban.

Hallgassuk hát meg!

 

Az Érdi VSE felnőtt férfi labdarúgó csapata ma délután fél hattól a Fehérvár második csapata ellen kezdi meg a harmadosztályú bajnokság új évadát.

Fotó: Facebook/Érdi VSE, Madár Tamás

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email