Városunk sportegyesületének birkózói a versenysorozat első két, Soltvadkerten rendezett állomásán is jól szerepeltek, amely után következett a harmadik, egyben döntő forduló Siófokon.
![](https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2023/07/230721-erdi-spartacus-strandbirkozas-771x1024.jpg)
A felnőtt hölgyeknél Baljer Roxána bronzérmes lett 70 kg-ban, ezzel pedig élen végzett az összesített rangsorban, megnyerve az országos bajnokságot.
![](https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2023/07/Baljer_Roxana_III-1024x576.jpg)
„Nagyon örülök, hogy sikerült megnyernem három verseny összesített pontjai alapján a bajnokságot. Nem volt könnyű dolgom, erősek voltak az ellenfeleim. Sokat tanultam a mérkőzésekből”
— nyilatkozta az újdonsült bajnok Baljer Roxána.
A felnőtt férfi mezőnyben címvédő Végh Richárd nem tudott részt venni az eseményen válogatott edzőtábor miatt, így nem volt sansza megerősíteni a torna előtti, vezető pozícióját. A +90 kg-os súlycsoportban végül testvére, Végh Artúr nyerte meg a Balaton-parti versenyt, összesítésben pedig Végh Richárd második, míg Artúr harmadik helyen zárt.
![](https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2023/07/Vegh-Artur-I-1024x576.jpg)
Az utánpótlás 18 év alatti mezőnyében is volt ok az örömre: 60 kb-ban Kaszás Elza aranyérmet és egyúttal országos bajnoki címet nyert.
![](https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2023/07/Kaszas_E_I_Baljer_K_III-1024x576.jpg)
„Az első forduló során még nem voltam teljesen tisztában a strandbirkózás szabályaival, hisz az volt az első versenyem. Az nem is úgy sikerült, ahogy vártam és harmadik helyen zártam. A második fordulóban már rutinosabban birkóztam, így meg is tudtam nyerni a versenyt. Az utolsó állomáson múlt, hogy hányadik helyezett leszek összesítés alapján. Itt is győzni tudtam, így megnyertem a magyar bajnokságot, aminek nagyon örülök”
— értékelt Kaszás Elza a bajnoki cím megszerzését követően.
Ugyanebben a kategóriában Baljer Kitti bronzérmes lett. A +60 kg-os súlycsoportban Kaszás Lilla ezüstérmet szerzett. A fiúk U18-as, +80 kg-os mezőnyében Gyenes Bence ugyan nem indult Siófokon, de összetettben harmadik helyen végzett.
![](https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2023/07/Kaszas_L_II-1024x576.jpg)
„Az idei strandbirkozó szezonban nyolc versenyző képviselte az Érdi Spartacust. Sikeres szereplésről beszélhetünk még úgy is, hogy nem minden fordulóban tudott elindulni mindenki és sokszor a sorsolás sem volt kegyes hozzánk. Az összetettben elért eredmények jól tükrözik, hogy ebben a szakágban is eredményesek vagyunk és az elithez tartozunk”
— értékelt Sipos Árpád, az Érdi Spartacus SC elnöke.