erdi-vse-archiv-labdarugas

Fradiverés a bajnoki rajt előtti főpróbán

erdi-vse-archiv-labdarugas

Fradiverés a bajnoki rajt előtti főpróbán

Veretlenül zárta a felkészülési időszakot az NB III-ra hangoló Érdi VSE.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Jól sikerült a nyári felkészülési időszak az Érdi VSE labdarúgócsapata számára. Az elért eredményekből legalábbis erre lehet következtetni. Gubacsi Zoltánék négy találkozón léptek pályára: az NB II-es Kozármislennyel 3-3-as döntetlent játszottak, az NB III-asok közül pedig a Dunaújvárost 1-0-ra, a Hatvant 2-0-ra és az FTC II-t 1-0-ra múlták felül.

Utóbbi összecsapással zárult a gyakorlási szakasz, hiszen hamarosan már az NB III Dél-Nyugati csoport 1. fordulóját rendezik. A budapesti zöld-fehérek ellen idegenben, a Népligetben húztak stoplist Kertész Ferencék, akik Fülöp Noel 8. percben jegyzet góljával érték el zsinórban harmadik győzelmüket.

„Jó iramú mérkőzést játszottunk. Amiket szerettünk volna gyakorolni mind támadásban, mind védekezésben, azokat sikerült megvalósítani. Voltak pozitív és negatív dolgok, amiken finomítani kell. Úgy érzem, felkészültünk a bajnokságra és várjuk a rajtot”

— értékelt az FTC legyőzése után Ebedli Zoltán, az Érdi VSE edzője.

A harmadosztályú pontvadászat első játéknapján, július 30-án 17 óra 30 perces kezdéssel, a Fehérvár FC II. látogat az érdi, Ercsi úti sporttelepre.

Forrás: Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email