Május végén jelent meg 5000 példányban, de már június közepén a második kiadását nyomták ugyanennyiben. Az olasz-magyar történész, Stefano Bottoni sikerkönyve, A hatalom megszállottja – Orbán Viktor Magyarországa megjelenése óta vezette a Líra, a Bookline, a Líra toplistáját is. Érden járt a könyv szerzője.

Idehaza egyetlen kiadó sem látott benne fantáziát. Fellegi Ádám zongoraművész kezdeményezésére, az olvasók támogatásával, közösségi finanszírozással a Magyar Hang fordíttatta le és adta ki az eredetileg olaszul publikált Un despota in Europa (Egy despota Európában – a szerk.) című művet.

A könyvnek a Magyar Hangot kiadó Alhambra-Press mellett további több száz ember a kiadója, akiknek egy része névvel, másik része anonimitását megőrizve anyagilag támogatta a megjelenést.
Úgy tűnik, a félelem még Orbán Viktornál is nagyobb úr, beszédes, hogy maga a nyomda sem vállalta névvel a közreműködést.

Stefano Bottonival, a Firenzei Egyetem docensével, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi kutatójával kötetének érdi könyvbemutatóján, június 28-án a Parkvárosi Közösségi Házban beszélgettem.

Na jó, beszélgetésnek túlzás nevezni. Bottoniból, aki magyar gyökerei révén tökéletesen beszéli nyelvünket, dől a szó, valamennyi kérdésre már-már egyetemi előadással válaszol.

Legfontosabb üzenete, hogy „megértsük, miből ered ez a rendszer, amiben élünk. Mert ugye nem magától jött létre, a magyar társadalom termelte ki Orbán Viktort, a NER-t, a Fideszt, legyen az a kezdeti liberális vagy a jelenleg szélsőjobboldaliként aposztrofálható formáció.

Bottoni azt szeretné, aki elolvassa a könyvét, gondolkodjon el azon, vajon szeretne-e tíz év múlva ugyanebben élni, szeretné-e, hogy a gyerekei, unokái ugyanebben a rendszerben érjék meg a felnőttkort. Az ő egyéni motivációja is ez a kérdés volt, amikor írás közben két kiskamasz gyerekére nézett, miközben a könyv magyar változatán dolgozott, melybe az olaszhoz képest számos új részt írt.

A szerző részben magyarázatot is ad arra, miért tartunk itt. Szerinte a magyar társadalom jelentős része, nem azért mert buta, hanem mert korlátozott a hozzáférése az adekvát információkhoz, illetve mert nagyon erősek az előítéletek másokkal szemben, nem jött rá, hogy jelenleg, 2023-ban milyen elképesztően súlyos válságban vagyunk.

Nemcsak az inflációra vagy az orosz-ukrán háborúra gondol, hanem arra, hogy óriási szellemi-erkölcsi válság közepén járunk. Ezért sikeredtek olyan radikálisra a könyv egyes fejezetei. Bottoni ugyanis azt akarta, hogy az olvasó úgy érezze magát a könyv olvastán, mint akit jól fejbe kólintottak. Ez a könyv a maga módján politikai aktus.

Élesen rámutat arra, hogy Orbán Viktor és rendszere nem egyszerű jellemhiba, hanem a jelenkori magyar társadalom lakmuszpapírja és görbe tükre: velünk élő történelem, amit meg kell érteni ahhoz, hogy egyszer meghaladjuk.

Amit Orbán jelenleg az orosz-ukrán háborúval és egész Európával szemben képvisel, az elássa a magyar társadalom esélyeit a külföldiek előtt legalább 30-40 évre. Vagyis nagy ára lesz. Ennek a magatartásnak egyik emblematikus momentuma, eleveníti fel Bottoni, amikor nemrég Orbán Viktor a német Bildnek (amit 8 millió német olvas, tehát van némi üzenetértéke) azt nyilatkozta a jelenleg zajló orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, hogy Ukrajna nem szuverén állam, Putyint nem tartja háborús bűnösnek, illetve a Prigozsin-féle kvázi puccsot nem tartja relevánsnak.

Mondja mindezt úgy, hogy közben nem kapunk EU-s pénzt, pedig az elmúlt 10-15 évben vidéken minden valamirevaló fejlesztés EU-s pénzből valósult meg.

Bottoni azért írt könyvet Orbánról, mert azt gondolja róla, hogy okos, tehetséges, racionális politikus, arra azonban nem talál érdemi magyarázatot, amit a miniszterelnök az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban művel. Ugyanis ez szembe megy minden magyar nemzeti-gazdasági érdekkel. Még vissza tudna táncolni, de már eljutott a szakadék szélére.

Miért kell feladni egy több évtizede olajozottan működő kapcsolati tőkét? Orbán tényleg kilép a szakadékba, és a Huxittal magával rántja az egész országot? Bottoni nem játssza az álnaív professzort, amikor kijelenti, kudarcként éli meg, hogy nem érti Orbán jelenlegi lépéseit.

Na de ki jöhetne Orbán helyett, teszi fel a kérdést a közönség soraiból egy hallgató.

Bottoni válasza az én interpretációmban az, hogy vagy elfogadjuk, hogy a magyar társadalom az ilyen verekedős, kocsmai stílusban politizáló erős embereket szereti, a mérgező apát, akiről azt gondolja, majd megvédi őt mindenféle képzelt ellenségtől, vagy pedig olyasvalakit, aki ennek totál az ellentéte. Egy szürke bürokratát, mint amilyen például Belgium miniszterelnöke.

Tudjuk, ki jelenleg Belgium miniszterelnöke, teszi fel a hallgatóságnak a kérdést Bottoni. Nem tudjuk. Ő sem.

Milyen fantasztikus egy olyan ország, ahol van egy működő gépezet, de amikor megkérdezik, ki az ország miniszterelnöke, nem tudunk rá válaszolni. Legyen olyan, mint egy buszsofőr. Nem tudjuk, hogy hívják, Béla vagy Laci, de elvezeti a buszt A-ból B-be. Amúgy Bottoni, ha választania kellene, ez utóbbi mellett tenné le a voksát, már csak azért is, mert az ilyen típusú vezetők tevékenységéből a világtörténelem során kevesebb veszély származott. Milyen igaza van.