Áriák erősítették a madárdalt a Czabai-kertben

Áriák erősítették a madárdalt a Czabai-kertben

A Szirmok női kar koncertjével indult az idény Czabai Balázs őstölgyesében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Először – de remélhetőleg nem utoljára – adott koncertet a Czabai-kertben hétvégén a Szirmok női kar. Tavaszi, nyári dallamok csendültek fel a koncerten, különféle zenei stílusokban, a kánonoktól a klasszikus, reneszánsz és romantikus darabokon át a mai magyar művekig.

„Először vagyok itt, és nagyon jól érzem magam. Az akusztika meglepően jó, pedig szabad téren ezzel szokott gond lenni. De itt egész jól szólt a kórus, és nagyon kellemes volt ez a fellépés” – mondta az ÉrdMostnak Stiblo Anna karnagy, mosolyogva téve hozzá: „Ha hívnak minket, máskor is jövünk.”

A Szirmok fellépésével kezdődött meg a Czabai-kert kulturális évada. Czabai Balázs nemcsak a madarakhoz ért, hanem avatott házigazdája a képzőművészeti, irodalmi és zenei eseményeknek is. Május utolsó hétvégéjén kiállítást rögtönzött a Képzőművészek Érdi Közössége (KÉK) három tagjának képeiből. Az egy délutános tárlaton olyan alkotásokat láthatott a közönség, amelyeket a természet, illetve maga a helyszín, azaz a Czabai-kert ihletett.

Az egyik festő, Kovács Mátyás, ugyan nem tudott jelen lenni a koncerten, de Adelmann Anna és Wenszky Ágnes igen. Kovács Mátyás erdőmérnök, Wenszky Ágnes és Adelmann Anna tájépítészek, így mindhárman szorosan kötődnek a természethez. Nemcsak szakképzettségük, hanem alkotói érdeklődésük is gyakran fordul a táj, az erdő, a fák, virágok, madarak felé.

„Több éven keresztül dolgoztam itt a kertben. Szabadon választott témát festettem, ahogy a társaim is. Ha lesz még alkotótábor, és rajtam múlik, akkor itt leszek megint” – mondta Adelmann Anna.

Wenszky Ágnes beavatott minket az egyik kép elkészültének kulisszatitkaiba is.

„Festőtábor volt a kertben. Az egyik társam ott dolgozott előttem, úgy gondoltam, lefestem. Csakhogy elment, és nem is jött vissza, csupán az üres állvány maradt. Ezért lett a kép címe Festőre várva” – nevetett Ágnes, akinek sok szép emléke fűződik a kerthez.

Aki volt már, az örömmel jön újra, aki még nem látta, annak nagyon ajánlott felkeresnie a Czabai-kertet, ami egy egyszerű hétköznapon is üdítő látvány a gyönyörű fáival, daloló madaraival – hát még, ha valamilyen kulturális rendezvény is kapcsolódik hozzá. Márpedig lesznek ilyenek, Balázs már tervezi a programokat.

„Júniusban többnapos festőtábor lesz a kertben, aztán a Poly-Art évfordulóját ünnepeljük június 30-án, koncerttel, zenei műsorral, irodalmi fellépésekkel. A többi koncertet, kiállítást  még szervezem. De nem csak a kertben gondolkodom. Szeretném, ha nem csupán velünk ismerkednének meg az érdiek, hanem Érd természeti örökségével is. Ezért, ha lehetőséget kapok rá, szeretnék csoportokat vezetni városunk több helyszínén” – avatott be terveibe Czabai Balázs.

 

 

Fotó: Ádám Katalin

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email