Azokat ünnepli a média ma, akik több ezer kilométert repültek, hogy emberi életeket mentsenek. Számukra egybefolyik a nappal és az éjszaka, egy hét után már nincsenek túlélők.
Napok óta az egész világ Törökországra és Szíriára figyel, ahol hétfőn hajnalban több erős földrengés romokba döntötte a lakóházakat. A legnagyobb rengés 7,8-as erősségű volt Gaziantep városától 33 kilométerre. Az eddigi adatok szerint 11 600-an haltak meg, 5,5 ezer a sérültek száma, közel 3000 épület omlott össze. A sérülteknek – becslések szerint – közel felét sikerült kiszabadítani a romok alól. A mentési munkálatokban több mint 9 ezer ember vesz részt.
45 ország hősei között ott vannak a magyarok is: tucatnyi hazai nemzetközi mentőszolgálat emberei utaztak a hét elején Törökországba és Szíriába, hogy a romok alatt túlélőket találjanak. Köztük van a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 mentőcsapata 19 fővel, 8 mentőkutyával és közel 1,5 tonna felszereléssel, akik kedden érkeztek a szír határ közelében fekvő Antakya-ba, ahol azonnal megkezdték a keresést.
A mentés első szakaszában a kutyáké és gazdáiké a főszerep, hogy életet találjanak a romok alatt. Utána jönnek a technikai mentők, akik ki tudják emelni a túlélőket a romok alól. Azután már „csak” a testi-lelki sérüléseiket kell ellátni. Az „örömsírás” a leggyakoribb jelenség: amikor a megmentett ember rájön, hogy életben maradt, vége a rémálomnak a sírboltban, ahová élve eltemettetett.
A HUBA Rescue24 csapata – csütörtök hajnali (3:25) Facebook-bejegyzése szerint a 48 órás folyamatos idegfeszítő szolgálatának eredménye: „7 túlélő kimentése rengeteg energiával”. „Nagyon büszke vagyok a csapat munkájára!” – tette hozzá Pavelcze László parancsnok, veszélyhelyzet-kezelési igazgató. Az ötgyermes apuka (4 lány és egy fiú édesapja, akik közül a legkisebb egy hónapos) Pákozdon él, és azzal került a sajtóhírek élére, hogy a 48 órás szolgálatból megtérve az ATV mikrofonja előtt elsírta magát (a felvételt büszkén megosztotta Instagram oldalán: Novák András).
Egyfelől nagyon is érthető, ha egy ország hatódik meg azon, hogy íme egy hős, aki sír. Általában nem szoktuk érteni, minek ugrik ki az ágyából egy ember éjnek évadján, hogy otthonától, gyerekeitől távol, zokogó, kétségbeesett hozzátartozók gyűrűjében, önmagát veszélynek kitéve vadidegen emberek életét mentse.
Pedig ilyen egyszerű: „örülök, hogy kint van a kislány”! Ennyit tudott Pavelcze László elmondani, mielőtt sírva fakadt volna, és nagyjából biztosra mehetünk abban, hogy a saját négy kislánya jutott eszébe. És még annyit mondott, hogy az utasításnak ellenszegülve maradtak ott megmenteni a kislányt.
Berczelly Réka, a Baptista Szeretetszolgálat szóvivője elmondta az ÉrdMost-nak, hogy az „utasítás” nem valamiféle parancs volt, egyszerűen maguk a törökök úgy ítélték meg, hogy több eséllyel kecsegtetne, ha máshol próbálkoznának menteni. A parancsnok azonban nem adta föl, és végül 10 feszült óra alatt odaadásukat siker koronázta. A szóvivő hozzátette: Pavelcze László a legkeményebb és legtapasztaltabb nemzetközi mentők egyike, és még soha nem fordult vele elő, hogy így elérzékenyült volna.
Mivel telefonon nem tudnak kapcsolatot tartani, egyelőre nincsenek friss hírek a 7-10 napra kiküldött csapatról. Eddig 10 sikeres mentésük volt, ma és talán holnap még folytatják a romok alatti keresést, utána már inkább az egészségügyi ellátásban segédkeznek.
Pavelcze László pár hónapja FB-oldalán megosztott egy bejegyzést: „Valaki megkérdezi: Miért segítesz másokon, amikor neked sem megy a legjobban. A válaszom: Mert tudom, milyen érzés, amikor senki nem áll melletted.”
Ha hazatért, megkérdezzük tőle, mi fakasztotta belőle e választ. Egyelőre annyit tudunk róla, amit a Baptista Szeretetszolgálat nemzeti minősítéssel rendelkező speciális mentőcsapatáról megosztott. 50 nemzetközi bevetésen vett részt. Ott van a világ minden forró pontján, mint a speciális mentőcsapat vezetője. Látott már földrengést Indiában, Pakisztánban, Iránban, Indonéziában, ott volt a Sri Lanka-i cunami utáni mentésnél.
„Eleven gyerek és renitens diák volt. Az osztályfőnöke azzal adta át a bizonyítványát, hogy nemsokára úgyis a Kékfényben látja viszont. Igaza lett, ha nem is úgy, ahogy gondolta. Az iskola után segédmunkásként kezdte a fehérvári kórház mosodájában, majd konyhájában. Volt betegszállító, műtőssegéd és segédápoló, innen csábították el a mentősök. Minden mentési szakterületre megpróbált képzettséget szerezni, közben megalakította a speciális mentőcsapatot. Az első nagy bevetésük a szajoli vasúti szerencsétlenség volt.”
És még annyit tudtunk meg róla, hogy sokszor gondolt rá, hogy abbahagyja. „De aztán mindig jön egy újabb telefon, hogy menni kell.”
