November végi nap a hajléktalanszállón.

Az éjjeli menedékről már távoztak az ott alvók, ki az utcára, ki a nappali melegedőbe. Az átmeneti szállón a közös helyiségekben üldögélnek a férfiak és a nők, külön emeleten. A hangulat olyan, mint egy idősotthonban.

„A női szinten 64 év az átlagéletkor. A férfiaknál 66 év, az éjjeli menedéken 62. A kigondozás esélye szinte nulla” – mondja Stehlik Krisztián, a hajléktalanellátás vezetője.

Az átmeneti szállón legfeljebb két évig maradhatnak a lakók, valahová tovább kell irányítani őket. De hova?

E problémára jelent megoldást az a szolgáltatás, amit most terveznek beindítani: az idős hajléktalanok otthona. És most forrás is kerülhet rá: a közgyűlés döntése értemében az utcán élők ellátása átkerül a Vöröskereszthez.

Eddig nagyon magas költséggel, szűkös személyi állománnyal oldotta meg az utcai szolgálatot (ami a városra nézve egyébként nem is kötelező) a helyi hajléktalanellátás.

A Vöröskereszt hatékonyabban tudja elvégezni ezt a feladatot, a felszabaduló anyagi forrásból pedig létre tudják hozni az idős hajléktalanok otthonát.

Ez a megoldás mindenkinek jó: az idősek hosszú távú ellátást kapnak, az átmeneti szálló és a fapad férőhelyei pedig jelentősen bővülnek – és lehetnek végre női férőhelyek is az éjszakai menedékhelyen, hiszen ez a szolgáltatás most csak a férfiak számára érhető el.

Félő, hogy a plusz helyekre nagyon hamar szükség lesz – a felfelé nyargaló infláció és egekbe szökő rezsiköltségek ezt vetítik előre. Ahogy Krisztián fogalmaz, „szociális katasztrófa előtt állunk”.

Hogy ez ne következzen be, széles körű együttműködésre és figyelemre van és lesz szükség.

„Bízom benne, hogy ez a rossz forgatókönyv nem valósul meg, de készen kell állnunk a váratlan helyzetekre. Akit lehetett, már továbbirányítottunk bentlakásos intézményekbe, és úgy vágunk neki a télnek, hogy vannak még szabad férőhelyeink, de ezek december végére, január közepére mindig megtelnek” – teszi hozzá Krisztián.

Felsétálunk az emeletre. Az elsőn a férfiak szintje van. Tiszta, rendes szobák, lakóik otthonosan berendezték. Az egyik küszöb előtt lábtörlő, rajta a felirat: „Isten hozott!”

Zoltán az ágyán fekszik. Lábán kötés. Nem dolgozik, leszázalékolták. Biztonsági őr, alkalmanként most is vállal munkát, ha a betegsége engedi. „Terveim, azok lennének, de itt, Magyarországon, nem lehet” – legyint.

Egy szinttel feljebb a női szálló. Az idős asszonyok a közös helyiségben üldögélnek, beszélgetnek. Elvileg van családjuk, gyermekeik, mégis itt élnek. Van olyan asszony, akit a fia költöztetett be. „A gyerek albérletben lakik, kevés a hely” – magyarázza Ilike.

Kérdezem, hogyan élnek. „Ötvennégyezer a nyugdíj, abból negyvenet itt befizetek, ezért a kapok ebédet is. Mivel öt gyerekem van, nem sokáig dolgoztam, a férjem nem is engedett. Gyakran eljárt a keze” – meséli egy másik hölgy. „

A férjem már nem él. Az egyik lányom olyan helyen lakik, ahová nem vihet, a másik elvált, egyedül neveli a gyerekét” – mondja csendesen Judit. Kérdésemre, hol töltik a karácsonyt, csak vonogatják a vállukat. Valószínűleg itt, az átmeneti szállón.

Felállok az asztaltól és minden jót kívánok nekik. Ez nem csak szófordulat: a minden jó esetükben a hajléktalan idősek otthonának megvalósulását jelenti, ahonnan nem kell két év után távozniuk, és maradhatnak Érden.

„Sokan itt élték le az életüket és szeretnének innen elindulni majd az utolsó útjukra. Nagyon jó érzés a számukra hogy nincsennek hátrahagyva és elfeledve” – búcsúzik Krisztián.

Éjjeli menedék (fapad): férfiaknak fenntartott szálláshely, ahol 
az éjszakát tölthetik. (December 1-jén a 23-ból 8 hely szabad).
Átmeneti szálló: fizetős szolgáltatás, ahol külön szobákban 
kapnak elhelyezést a nők és a férfiak. Legfeljebb két évig 
vehető igénybe, mérsékelt áron. (Férfi férőhely 12, ebből 
szabad 5, női férőhely 10, ebből szabad 2)