Sajtos és húsos nélkül nincsen Magyarok Érdi Vására

Tizenhárom évvel ezelőtt rendezték meg az első Magyarok Érdi Vásárát.

A Magyarok Érdi Vására évente négy alkalommal – márciusban, májusban, októberben és decemberben – várja azon kézművesek, termelők jelentkezését, akik a vásár szellemiségéhez méltó termékkörrel jelentkeznek. Elsősorban Érd 40 km-es körzetéből várják a jelentkezőket. Kezdetben a vásárt a Béke téri murvás parkolóban rendezték, később költözött át az „új” főtérre. Venczel Ilona szervező az ÉrdMostnak elárulta azt is, hogy kik, azok, akik ha esett, ha fújt, minden alkalommal részt vettek a vásáron.

A sajtos és a dánszentmiklósi húsos állandó szereplő az érdi vásárban.

A kosárfonó sem hiányzik soha, az ő helye mindig a Polgárok Háza előtt van.

A népi játszótér most is nagyon népszerű.

Az őszi vásáron az őszi lakásdekoráció nagyon menő volt.

A vásárba való jelentkezés elbírálásánál előnyt élveznek mindig azok a kézművesek, akik saját maguk készítik termékeiket, akik hagyományos népi technikákkal (fafaragás, kovácsolás, szövés, fonás, nemezelés, korongozás, bőrművesség, stb…), valamint a magyar díszítőelemek felhasználásával készítik termékeiket, akik kihaló félben lévő mesterségek képviselői, akik mesterség bemutatót is tartanak.

A következő Magyarok Érdi Vására december 10-én lesz!

Kapcsolódó cikkeink

Az ipari világítás szerepe alapvetően átalakult az utóbbi években, komoly befolyással van a hatékonyságra, biztonságra és persze az energiafogyasztásra is. De milyen tényezők alakítják

További cikkeink

A Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár  Csuka Zoltán Városi Könyvtár tagintézménye pályázatot