A Tárnokon élő Ament Éva templomkazettákat és babaházakat is fest, közben tíz éve szervezi az országos Értékmentő Tábort, amely összefogja a Kárpát-medence bútorfestőit.

A népi kultúra iránti elkötelezettsége töretlen. A pedagógusok nevelése ennyire meghatározó?

Tanárnőm buzdítására indultam el Pécsre, ahol Andrásfalvy Bertalantól óriási szellemi inspirációt kaptam. Grafika szakra jártam, 16-an végeztünk, máig tartjuk egymással  a kapcsolatot, többen kézművesek lettek, mások művészként élnek. Grafikatanárom Erdős János volt, akit pótapámnak tekintettem. Kemény ember volt, de rengeteget tanultam tőle, nagyon tisztelem, a népi bútorfestésben is az ő alapjaira építkeztem.

A népi kultúra iránti vonzalmam Pécsett megerősödött, közben Magyarlukafára jártam alkotótelepre, ösztöndíjasa is voltam a Pécsi Néprajzi Múzeumnak. Egy évig a művelődési házban dolgoztam Hőgyészen, nagyon hasznos volt, utána egyetem, szerelem, házasság.

Hogyan került Tárnokra?

Fészket akartunk rakni és rájöttünk, annyi pénzünk nincs, hogy Budapesten vegyünk lakást. Bár huszonévesen szívesen laktam volna a körúton, de hála Istennek, nem jött össze. 1988-tól lakom Tárnokon, akkor édesanyám találta a hirdetést egy Tolna megyei újságban.

Kiderült, hogy a néni Szekszárdra költözött és ott hirdette a tárnoki házát. Öt évre terveztünk itt lakni, de annyira megszerettem ezt a pici házat, a környéket, hogy már el nem mennék innen.

Közben megszületett a gyermeke, Ament Kovács Bence, aki történelem-néprajz szakos, most doktorál, a Tudományos Akadémia Néprajzkutató Intézetében dolgozik. Hogyan alakult az élete fia születése után?

Az Erzsébet Áruház grafikusaként a dekorációs műhelyt vezettem 12 emberrel, nagyon szerettem, onnan jöttem gyesre, de már nem mentem vissza dolgozni, mert nem akartam, hogy a gyermekemet idegen ember hozza haza az óvodából. 1994-ben kényszerből vállalkozó lettem, reklámgrafika volt a fő profilom.

Nehéz megszokni, hogy nincs rendszeres jövedelem. Akkoriban kúszott be az életembe a bútorfestés, eleinte csak magamnak, a családnak, majd barátoknak, aztán elkezdtek jönni a megrendelések is.

Olyannyira, hogy a reklámgrafikát abba is hagytam, nem szeretem, ha egy hirdetés erőszakos, nem tudok ahhoz alkalmazkodni, etikátlannak is tartom. Maradt a bútorfestés. A 2008-as gazdasági válságot nagyon megéreztem, elmaradtak a megrendelések. De én mindig több lábon álltam.

Hazánkban a bútorfestést egyedüli akkreditált oktatóként tanítja 2012-től. Nemrég Békéscsabán fejezett be egy oktató tábort, majd az erdélyi Válaszúton a következőt.

Erre nagyon büszke vagyok, eddig több mint kétszáz tanítványom végzett, a tevékenységem többsége oktatásról szól. Ettől élesen különválik a népi bútorfestés, ami magába foglalja a régi bútorok restaurálását is, de bekerült a templommennyezetek, kazetták és a szakrális bútorok festése is. A hatodik mennyezetet készítem a Magyarókereke templomét.

A híres szász Umling-család munkája az 55 darab, egy négyzetméteres kazetta. Ez a kazettafestés csúcsa, de nagyon nehéz, úgy vállaltam el, hogy két táborba beviszem ezt a munkát a tanítványaimmal. Most a békéscsabai, majd a válaszúti táborban ezen dolgoztunk.

Nagyon hiszek a közösség erejében, óriási energiák működnek az ilyen táborokban. Mindenki neve felkerült az alkotók között ABC sorrendben, függetlenül attól, hogy csiszol vagy fest. Ez óriási megtiszteltetés.

Melyik templomban dolgozott még?

A sólyi templomon két évig dolgoztam, szintén tanítványokkal. Árpád-kori fatemplom volt, Szent István fogadalmi templom, a fogadalmi kápolnát egy 1009-ből származó királyi okirat az egyetlen olyan templommá teszi az országban, amely dokumentáltan Szent István személyéhez fűződik.

Most református templom, 1724-ben épült mennyezete volt, ami egy tűzvészben megsérült, az 1800-as években eladták az Iparművészeti Múzeumnak, a tiszteletes visszakérte, az eredetit nem adták vissza, de hiteles másolatot készíthettünk róla.

Szerteágazó a munkája. Melyik okozza a legnagyobb örömet?

Rengeteget utazom, járom az országot, többnyire hétvégén vannak a képzések. Vannak a gyógynövényes munkáim, régi tárgyformákra gyógynövény mintákat festek, mai használatra. Ezt is nagyon szeretem, de az igazi szenvedély a babaházak építése.

Ez a lételemem, mert rendkívüli módon kikapcsol. A házak 1:10 arányú, aprólékosan kidolgozott bútorokból, tárgyakból állnak. A gyufától a kemencéig minden van benne, ami a hagyományos Tolna megyei Hegyhát, Völgység és Sárköz vidékének házaira jellemző. Váralja, Hőgyész, Diósberény, Gyönk és még számos település ház-, udvar- és lakrészei is bemutatásra kerülnek. Mindegyik saját történetet mesél a múltról.

Mindez több embernek is elegendő munka lenne, de nem beszéltünk még az Iharos Népművészeti Egyesületről, amelynek vezetését 2007-ben vette át.

Na, ez meg a szívem csücske. A Dél-budai régióban élő alkotókat tömöríti a szervezet, 24 kézműves mesterséggel. Eleinte nagyon ráfizetéses volt, igaz, erős kézzel vezetem az egyesületet, de mindig megpróbálom úgy intézni, hogy a sikereket együtt éljük meg.

Egyesületként a Hagyományok Háza hálózat Pest megyei partnerei vagyunk, a teljes megyét lefedő feladataink vannak, ami a közművelődésen belül a mi területünkre vonatkozik. Nemcsak játszóházakat tartunk, hanem néprajzi előadásokat, zenei fellépéseket, hangszerbemutatókat.

Nagyon jó együttműködési kapcsolatunk van a Magyar Földrajzi Múzeummal, a Matrica Múzeummal, tájházakkal, az Aszódi Múzeummal, a százhalombattai Barátság Művelődési Központtal, a Forrás Néptáncegyüttessel, a Pesovár Művészeti Iskolával.

Oda megyünk, ahol megbecsülnek bennünket. Bekerültünk a szeptemberben induló Kós Károly programba, ami azt jelenti, hogy szeretnénk egy mintaprojektet megvalósítani az Érdi Tankerületben, 23 iskola csatlakozásával, bevisszük a közoktatásba a tárgyalkotást, a néptáncot, a népzenét, a népmesét, a solymászatot, a kékfestést.

Kidolgoztunk egy tanmenetet 1-13. évfolyamig, ahol minden gyerek évente kétszer találkozik ezzel a szellemiséggel. Gyermekkorom óta célom, hogy nyomot hagyjak a világban. Úgy érzem, most már talán sikerül.

Névjegy

Ament Éva 1964-ben Diósberényben született, gyermekéveit Hőgyészen töltötte, most Tárnokon él. 1991 óta foglalkozik bútorfestéssel, Mezőkövesden, Kovács András, bútorfestőtől, és Hartán, Himpelmann Pétertől, a Népművészet Mestereitől tanult.

2004-től babaházak készítésével is foglalkozik. Eredeti végzettsége alkalmazott grafikus. Munkái jellemzője a tradicionális népi bútorfestés, illetve a régi füveskönyvek világa. Alkotásai többségét a templomkazetta-festés teszi ki. Tíz éve szervezi az országos Értékmentő Tábort, amely összefogja a Kárpát-medence bútorfestőit.

A Hagyományok Háza bútorfestő képzésének tananyagát ő dolgozta ki, ma már oktatója is. Jelentősebb munkái: a pestimrei református, a szigetszentmiklósi görög katolikus, a sólyi református és a lökösházi katolikus templom.

Ament Éva 2007 óta vezeti az Iharos Népművészeti Egyesületet, amely szakmai kapcsolatot folytat a Népművészeti Egyesületek Szövetségével, a Hagyományok Házával, a Nemzeti Művelődési Intézettel és a Magyar Művészeti Akadémiával is.