iskola-pixabay_jpg

10 000 forinttal támogatja az iskolakezdést az érdi önkormányzat

iskola-pixabay_jpg

10 000 forinttal támogatja az iskolakezdést az érdi önkormányzat

A közelgő szeptemberi első becsengetés országszerte számtalan családnak okoz gondot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Idén is igénybe vehetik a nehéz helyzetben élő családok  a gyermekenként tíz-tízezer forintos tanévkezdési támogatást az érdi önkormányzatnál. Ennek persze feltételei vannak: a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladhatja meg a 114 ezer forintot, a gyermeknek pedig bölcsődébe, óvodába, iskolába kell járnia. Illetve a 18 évnél idősebb gyerek pedig felsőfokú intézmény hallgatója kell hogy legyen. Csak a nappali tagozatos oktatásban részt vevő diákok után igényelhető ez a támogatás, és csak szeptember 30-áig.

Az igényléseket a város honlapján elérhető nyomtatványon lehet benyújtani, papíralapon az ügyfélszolgálaton, illetve a Humán Irodán (félfogadási időben), vagy postai úton, valamint elektronikusan, az ügyfélkapun keresztül. Természetesen e-mailben is elküldhetjük a kitöltött igénylőlapot, az onkormanyzat@erd.hu címre. A kérelemhez jövedelemigazolást, illetve a 16. életévét betöltött gyermek esetén iskolalátogatási igazolást, nagykorúnál pedig a tanulói jogviszony igazolását kell benyújtani.

Tavaly 448 család kérelmezte ezt a segítséget, és összesen 809 gyermek részesült a támogatásban. A családok a gyermekétkeztetési díjból is kérhetnek kedvezményt: a normatív kedvezményen túl (és az annak érvényesítését követően fizetendő) térítési díjból ötvenszázalékos étkezésidíj-kedvezményt biztosít az önkormányzat, feltéve, hogy a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 300 százalékát, azaz a 85 500 forintot. A jogosultság az adott nevelési év végéig szól.

 

Fotók: Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email