22_03_29_erdmost_nincskep

„Anyu, itt még a víz is fimomabb”

22_03_29_erdmost_nincskep

„Anyu, itt még a víz is fimomabb”

Több mint háromszázan voltak kíváncsiak a néhány hete elkészült Ég-Ígérő Érdligeti Református Óvodára a hétvégi bejáráson.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A gyerekek nagyon jól érezték magukat tágas, világos új épületben, és a szülők is elégedettek voltak. Nagy a túljelentkezés: 150 férőhelyre, csaknem kétszáz fő.

Május utolsó hetében készült el, akkor vették át a kivitelezőtől, aztán megérkeztek a bútorok, kijavították a hiányosságokat, és június 12-ére hirdettek bejárást. Literáty Zoltán református lelkész az Érd FM 101,3 Zónázó című műsorának elmondta: nem gondolták, hogy ilyen nagy lesz az érdeklődés; mivel eddig 120 családot értesítettek ki, hogy a gyermekük náluk kezdi az óvodaévet szeptembertől, ennek úgy egyharmadára számítottak. Ám egy hét alatt 300 fölé emelkedett a bejelentkezők száma, ezért két csoportban fogadták a gyerekeket és családjaikat.

A kicsiknek nagyon tetszett a vadonatúj óvoda, annyira jól érezték magukat, hogy nem akartak hazamenni, alig lehetett rávenni őket, hogy adják át a helyüket az újonnan érkezőknek – közölte a lelkipásztor. Az egyik kisgyerek annyira el volt ragadtatva, hogy amikor megszomjazott és csapvízzel kínálták, azt mondta: „Anyu, itt még a víz is finomabb!” – mesélte Literáty Zoltán.

A szülők visszajelzései szintén elégedettséget tükröztek az épülettel, a körülményekkel kapcsolatban, és a nevelő munka kapcsán is nagy bizalommal tekintenek a református óvodára. A beszélgetésekből kitűnt: „azt szeretnék, hogy nyugodt, békés, gyerekcentrikus légkör vegye körül a gyermeküket, a hitéletre vonatkozóan pedig olyan óvoda legyen, ahol gyeremekük jó forrásból, jó emberek által megkapják a bibliai tanításoknak azt a gyerekek számára elmondható igazságait, amit esetleg otthon most még nem tudnak a szülők megadni nekik.

A Diósdi úti intézmény 6 csoportban fogdja a kicsiket szeptembertől. Literáty Zoltán kitért arra, hogy az érdi önkormányzattal egyeztetve pótjelenktezést hirdettek azoknak, akik nem kerültek be az önkormányzati óvodákba, és 45 jelentkezés érkezett, ami kb. 33 százalékos túljelentkezés.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email