badacsonyiutca_220324

Leaszfaltozzák a Badacsonyi utcát

badacsonyiutca_220324

Leaszfaltozzák a Badacsonyi utcát

Elkezdődött a Badacsonyi utca előkészítése, ugyanis szilárd burkolatot kap rövid időn belül a Vincellér városrészben található korábban igencsak kátyús utca. A hírt Csőzik László polgármester jelentette be hivatalos Facebook oldalán. Tavaly, az első ütemben a Tárnoki út–Leányka szakasz készült el.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A polgármester közölte, a tavalyi megkezdett, most folytatott aszfaltozási program keretében – amely ebben a ciklusban a második, hiszen 2020-ban is volt már egy kör – most tavasszal még bizonyosan sor kerül a Liliom, a Péter, a Citromfa, az Orvos, a Narancsfa és Nyírfa utca burkolására. Továbbá már elkészült a Martinovics, a Dévai, a Szigetvári és a Murányi is.

„Minden, az utcája, környezete iránt aggódó érditől türelmet szeretnék kérni. Naponta több tucat kérdést kapok Önöktől, hogy ez vagy az az utca mikor kerül sorra. Szinte az összes utcából kaptam legalább 2–3 kérdést. Tudom, hogy ezek a felvetések jogosak, még legalább 400 földút, murvás utca van városunkban, de sajnos nincs annyi forrásunk, hogy mindet egyszerre leaszfaltozzuk. Nem világos még, hogy az idei takaró meddig ér, meddig nyújtózkodhatunk, hiszen év közben derül ki, mennyi működési támogatást ítél meg Érdnek a kormány. Hogy egyáltalán kapunk-e plusz pénzt. Azt sem tudjuk még, mikor és mekkora összegű kompenzációt kapunk a kieső iparűzési adóra, és hogy mi lesz április 3-a után (pl. visszaadja-e az új kormány a gépjárműadót a településeknek). Nagy valószínűséggel a mostani kör után is folytatjuk az aszfaltozási programot, sok-sok utcával készülünk. Olyanokkal nyilván, amelyeket nagyon sokan kértek, de jelzem, egyhamar biztos nem lesz elég pénzünk minden igényt kielégíteni. Az aszfaltozások folytatása a legfontosabb célunk, de elsősorban nem rajtunk múlik. Ami viszont rajtunk múlik, azt megtesszük, hiszen minden szabad érdi forrást erre fordítunk.” – írta Csőzik László.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email