A városvezető a Facebookon azt írta: „Dr. Feik Csaba három évtizede dolgozik jegyzőként, korábban Páty, Maglód és Nagykovácsi hivatalát vezette, közel 20 éve Ercsi város jegyzője, onnan érkezik most hozzánk. Külön büszkeség számunkra, hogy városunk új jegyzője 20 éve egyetemi oktató is, címzetes egyetemi docensként tanít a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen önkormányzati jogot és különféle közigazgatás-tudományi tárgyakat. Feik Csaba magas szintű hivatástudattal, nagy elméleti és gyakorlati tudással rendelkező közigazgatási szakember, aki a hazai állam- és önkormányzati igazgatásban dolgozók ezreit tanította közigazgatás-tudományi ismeretekre. Rendszerető, határozott szakember, akitől azt várom el, hogy városunk közösségét szolgálja nagy odaadással és profizmussal, továbbá vezesse jól és közmegelégedésre polgármesteri hivatalunkat, önkormányzatunk közigazgatási apparátusát.” – fogalmazott Csőzik László.
- 2022. February 22.
- 11:05
- Érd most
Dr. Feik Csaba tölti be március 7-től a jegyzői tisztséget az érdi polgármesteri hivatalban. Az 58 éves jogász végzettségű, egyetemi oktatót, igazgatás-szervezőt kedd délelőtt mutatta be Csőzik László polgármester az apparátusnak.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
A nimfapapagáj a napokban tűnt el a Szedő utcából, gazdája kétségbeesetten keresi.
Folytatjuk a „Mindent a kutyákról” című podcast sorozatunkat.
További cikkeink
Egy darabig még mindenki közlekedjen óvatosan a parkvárosi, egykori műanyag körforgalom környékén.
A Tisza Párt alelnöke és listavezető EP-képviselőjelöltje megkezdi országjárásának Pest vármegyei etapját.
A helyi Fidesz fejetlenséggel vádolja a városvezetést, a városvezetés tényekkel cáfol.
Dr. Császár-Szabó Veronika abszolút harmadik helyen teljesítette a Backyard Ultrát Esztergomban.
Pénteken valamelyest még a hőmérséklet is visszaesik.
Mutatjuk a helyszíneket, ahol az Érdi Városgazda dolgozik a nap folyamán.