img_7691

Foci: kikapott Balassagyarmaton az Érdi VSE

img_7691

Foci: kikapott Balassagyarmaton az Érdi VSE

A héten napi két edzéssel készültek a közelgő tavaszi bajnoki rajtra az Érdi VSE labdarúgói, akik a hét második edzőmeccsén fáradtan játszva 1-0-s vereséget szenvedtek a Közép csoportban szereplő Balassagyarmati VSE vendégeként.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bár Limperger Zsoltnak sérülés miatt továbbra is számos játékost kell nélkülöznie, a Balassagyarmat ellen az új szerzemények közül Hunya Krisztián is bemutatkozott, míg Gajda Márkó próbajátékon vett részt.

A találkozón főként mezőnyben zajlott a játék, valamelyest a hazaiak birtokolták többet a labdát, de az első félidőben csak egy igazán nagy helyzetig jutottak, de akkor Kertész Ferenc védett bravúrral, míg a túloldalon csak Koós Gábor vállalkozott egy távoli átlövésre.

A térfélcserét követően sem változott a játék képe, miután mindkét csapat sokat hibázott a támadások építése során, így a kapuk sem forogtak veszélyben. Aztán a hajrá előtt a Balassagyarmat mégis betalált, amikor Gergely Péter pöckölt Kondor Tamás felett az érdi kapuba, beállítva ezzel az 1-0-s végeredményt a 75. percben.

“A heti edzésmunka nagyon rányomta bélyegét a mérkőzésre. Az osztály egyik legjobb csapata ellen jött ki a fáradtság. A második félidőben szinte mindenki ötven százalékon mozgott, de jövő héttől frissítünk és remélem, jobb játékot fogunk mutatni”

– értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az Érdi VSE-re még két edzőmérkőzés vár a február 13-i, PAFC II elleni idénynyitó előtt. Előbb február 2-án, 18.30-tól a Monorral játszanak Kertész Ferencék, majd február 6-án a Paksi FC második csapatát fogadják az Ercsi úton.

Felkészülési mérkőzés
Balassagyarmati VSE – Érdi VSE 1-0 (0-0)
Érdi VSE: Kertész F. – Gubacsi, Csiszár, Gajda, Petrezselyem – Pallagi – Szabó R., Hunya, Koós – Bartos, Kürti
Csereként pályára léptek: Kondor (kapus), Révész, Kertész B., Somogyi D., Fügedi
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Gergely Péter (75. perc)

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email