gregus

„Az őrült képviselő, aki színházat mer álmodni Érdre”

gregus

„Az őrült képviselő, aki színházat mer álmodni Érdre”

Az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője értékelte az elmúlt esztendőt az Érd Tv Párbeszéd című műsorában. Gregus László, bár nehéznek találja a képviselői életet, örömmel segíti a körzetében élő lakosokat. Azt is elmondta, hogy szerinte egy ekkora városnak szüksége van saját színházra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Gregus László elsőként arról számolt be, hogy a Kőrös, a Homoród és a Poprád utca kapott új burkolatot az elmúlt időszakban. Ez utóbbi zsákutca ugyan, de szerették volna megnyitni, ezáltal mentesítették volna a Duna utcát, ami egy országos döntés miatt végül nem valósulhatott meg.

A beszélgetés érintette az gyalogátkelőket is. Gregus korábban nem gondolta volna, mi mindennek kell megfelelni ahhoz, hogy gyalogátkelőhelyet lehessen létesíteni, például forgalomszámlálás, előjelző táblák, stb.

„Hogy mindez mennyibe kerül, azt ki sem merem mondani.”

Nagyon örülnek a lakók, hogy a Kőrös utca aszfaltot kapott, de ahogy az lenni szokott, ez újabb problémát vet fel.

„Most meg azért kapom a telefonokat, mert így ez lett a menekülőutca, száguldoznak rajta az autók, úgyhogy forgalomcsillapításon kell gondolkozunk.”

Gregus László arról is beszámolt, hogy egyirányúsítási tervek is vannak, de ez is rendkívül összetett, sokrétű és bonyolult feladat. Néhol a 30-as forgalomkorlátozás is szóba jön, de a hatos körzet tapasztalatai azt mutatják, sok utcában a fekvőrendőr lesz a megoldás, hiszen az Alsóvölgyi és a Felsővölgyi út problémáját úgy tűnik, ez végre megoldotta.

Elkészült a Szociális Gondozó Központ új épülete, amit az előző városvezetés kezdett el, ők pedig „megörökölték” és befejezték.

„A fizetős részleg kivételével működik az intézmény, szeretik az ott élők, és most azon dolgozunk, hogy könyvtárat is kialakítsunk benne.”

A Budai út jelentős változások színhelye lesz. Aki jár arra, pontosan tudja, hogy az úgynevezett aluljárós és a Stop-shopos körforgalom között a parkolás nem éppen ideális. Gregus László naponta több telefont kap emiatt, de készen vannak a tervek, teljes útfelújításra kerül majd sor, ami reményei szerint az év első felében meg is valósul. A képviselő kiemelte, nem tervezik a fizetős parkolás bevezetését, így a felújítás után is ingyenesen lehet majd parkolni az említett szakaszon.

A Budai út a Stop-shopos körforgalomtól a Tescós körforgalomig a tervek szerint két sávosra szűkül a jelenlegi kétszer két sáv helyett, ugyanis így közel 100 parkolóhelyet lehet létrehozni az út két oldalán. Gregus László azt is elárulta, hogy a tervek szerint a volt léüzem helyén nagy barkácsáruház létesül, ami már tervezési fázisban van, és emlékeztetett arra is, hogy a Sárd utcát a papi földeken zajló építkezés igen csak leamortizált. Mint mondta, teljes felújítást terveznek itt is, megújul az utca, amit egyirányúsítanak.

A képviselő a Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság elnökeként a kultúra mellett is szót emelt. Szerinte egy megyei jogú városnak kell saját színház. Mint mondta, a színház és az Európa sétány a szívügye, ez utóbbiból komoly, európai szintű sétáló utcát álmodik.

„Sokan csak úgy emlegetnek, hogy az őrült képviselő, aki színházat mer álmodni Érdre, amikor még járda sincs. De szerintem sáros cipőben is lehet színházba menni.”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email