Kés, olló, kerti és egyéb fémszerszámok csillognak az üveg alatt a Drégely utcai boltban. A helyiség kicsi, és mindenféle vágóeszköz megtalálható a hatalmas üvegtárolókban. Igaz, sok vásárló ezt nem is látja, az internetes vásárlás itt is jelentős teret hódított. A „szarkák paradicsomából” Nagy István hátra vezet a régi, több helyiségből álló műhelybe: mintha időutazáson lennénk. A falakon a régi nemzetközi vásárokon készült fotók, egy-egy több évtizedes plakát, az asztalokon régi gépek. Itt nincs sorozatgyártás, csak precíz kézi munka.

„Az orvosi műszerek javítását kézzel kell elvégezni. Számtalan kórházzal állunk kapcsolatban, amelyek az elromlott eszközöket küldik hozzánk. Érdemes ezzel foglalkozni, hiszen a javítás egy új műszer árának körülbelül tizedrészébe kerül, de legfeljebb húsz százalékába” – mutat a (számomra) ismeretlen rendeltetésű fogókra Nagy úr, aki, bár nyolcvanéves, a mai napig dolgozik, ha nem is nyolc órát. Igaz, régebben sem annyit dolgozott: aktív időszakában reggel héttől este nyolcig ott állt a gépek mellett.

„Orvos szerettem volna lenni, de a körülményeim nem engedték. Miután édesapám 1956-ban meghalt, inasnak álltam. Orvosi műszerek (sebészeti érfogók, ollók, terpesztők) kézi kovácsolását tanultam. Ez azért az orvoslástól nem állt olyan messze, és nagyon érdekelt ez a szakma. Három év után segéd lettem, ezt a négyéves időszakot mestervizsga követte. Ekkor kaphattam csak iparengedélyt. Tíz évig Budapesten volt a műhelyem, utána költöztem ki Érdre, ahol volt egy telkem. 1980 óta dolgozunk és élünk a városban” – elevenítette fel a kezdeteket Nagy István, aki idővel elsajátította a késes, köszörűs szakmát is, így finomacélárut is készít.

Vállalkozásában ma már a család öt tagja dolgozik, köztük a fiai, unokái. Kiállított nemzetközi és hazai vásárokon, ahol számtalan elismerést kapott. „Az országban alig volt orvosi műszereket készítő cég, és most még kevesebb van, a finomacéláru-készítésről nem is beszélve. Már nem is tanítják az iskolában” – fűzte hozzá Nagy István. Pedig most is nagy szükség van az orvosi műszerek javítására. „Kerestek már meg minket orvosok azzal, hogy kész műszereket alakítsunk át az elképzeléseik szerint. Gyártottam visszérkiszedő szondát egy orvos kérésére, és olyan népszerű lett, hogy sorozatot csináltunk belőle. Sőt, akkupunktúrás tűket is készítettünk (amikor ez a gyógyászati mód megjelent Magyarországon), németországi acél nyersanyagból. Hosszú éveken keresztül gyártottuk ezeket, több száz darabot vittek az akkupunktúrás tűkből” – emlékezett vissza a mester, akinek a tavalyi lezárások idején is volt munkája: az ollók, kések, orvosi műszerek mindig kelendőek – sőt mint mesélte, voltak olyan termékek, mint például a kutyanyíró eszközök, amelyek iránt jelentősen nőtt a kereslet (hiszen a kutyakozmetikák zárva voltak).

„Még most, nyolcvanévesen is dolgozom, és a tanulásnak, a fejlődésnek sosincs vége. Van, amit évtizedeken keresztül ugyanúgy csinálok, mire rájövök, hogy máshogy is lehet. Ebben a szakmában a gyakorlat a legfontosabb: akkor mondható el, hogy tudunk valamit, amikor már több százat legyártottunk egy-egy darabból. Meglepődtem és jólesett, hogy bekerültem a Települési Értéktárba, hogy a város elismeri a munkánkat, azt az ötven évet, amiből negyvenet itt töltöttünk. Egyszer azt mondta nekem egy vásárló: az, hogy minden munkánkon ott látható a nevünk, garanciát jelent, hiszen mindig tudják majd, hogy az adott darabot kitől vásárolták, nincs szükség garancialevélre. És ez így igaz: volt, aki harminc év múlva tért vissza, hogy egy ugyanolyan kést, ollót szeretne, mint amilyet annak idején vásárolt tőlünk.”