22_03_29_erdmost_nincskep

Nevelőszülőket toboroznak Pest megyében

22_03_29_erdmost_nincskep

Nevelőszülőket toboroznak Pest megyében

Kevesen tudják, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyerekek ma már nem nagylétszámú intézetekben, hanem nevelőszülőknél, vagy lakásotthonokban élnek – így kisebb, szeretetteljes közösségbe kerülnek rögtön az után, hogy traumát éltek át.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Napjaikban egyre fontosabb, hogy minden gyermek családban nőhessen fel, érezze annak megtartó erejét – azok is, akiket kiemeltek a vérszerinti családjukból. Ezért kezdett a nevelőszülői hivatást népszerűsítő kampányba Pest megyében az ország legnagyobb gyermekvédelmi intézménye, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató.

„… mert minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy családban éljen …” – ez az üzenete annak televíziós és rádiós kampánynak, amellyel a gondoskodásában élő gyermekek számára toboroz nevelőszülőket az egyházmegyei szervezet. A Szeged-Csanádi Egyházmegye szolgáltatója ez év január elsejétől Győr-Moson-Sopron megye mellett további 12 megyében végzi ezt a felelősségteljes, gyermekvédelmi feladatot. 

A nevelőszülő feladata a teljes körű ellátás biztosítása mellett az, hogy hozzájáruljon a gyermek testi, lelki, érzelmi fejlődéséhez: segítse traumái feldolgozásában, reális jövőképet építsen fel benne úgy, hogy képes legyen a helyes családi minták elsajátítására és értékek átadására. A nevelőszülő átmeneti segítséget nyújt a gyermeknek, miután a hatóság a családból kiemeli. Gondoskodása addig tart, amíg a gyermek sorsa megnyugtatóan nem rendeződik: vagy visszakerül vér szerinti szüleihez, ahol megváltozott körülmények várják, vagy örökbefogadás útján lesz új családja, de az is megtörténhet, hogy az önálló életre a nevelőszülő készíti fel.  

Nevelőszülőnek lenni ma már valódi hivatás: 2014-től a nevelőszülői jogviszony foglalkoztatási jogviszonnyá alakult át. A nevelőszülőt a nála elhelyezett gyermekek után nevelési díj, valamint a család havi költségeinek fedezésére, a gyermekek szükségleteire ellátmány illeti meg. A jogviszony megváltozása lehetővé teszi a társadalombiztosítási ellátást, amit figyelembe vesznek a nyugdíj számításánál. A nevelőszülő a nála elhelyezett 2 év alatti gyermek után igénybe veheti a GYED-et is.

A nevelőszülők a hivatás gyakorlása során nincsenek egyedül. Azzal, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegye átvette a szakellátást Pest megyében, számos fejlesztéssel és rengeteg programmal bővült az a szolgáltatás, amely a nevelőszülők munkáját segíti, valamint a gyermekek egészséges fejlődését – ha szükséges, a fejlesztését is – szolgálja, ingyenesen. A nevelőszülői tanácsadón kívül gyógypedagógusok, pszichológusok, élménypedagógusok, edzők segítségére is számíthatnak azok, akik vállalják ezt a társadalom számára pótolhatatlanul fontos hivatáspályát.

A jelentkezés és kiválasztás lépései a következők: nevelőszülőnek olyan 24 életévet betöltött magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik megfelelnek a jogszabályi feltételeknek, de a legfontosabb, hogy ezen a pályán olyan emberekre van szükség, akik képesek az otthonukat és a szívüket is kitárni, azok előtt a gyerekek előtt, akik  valamilyen ok miatt nem nevelkedhetnek a saját családjukban. Ha ez a segítő szándék meg van, akkor érdemes tájékozódni a http://www.szentagota.hu oldalon a Nevelőszülő szeretnék lenni! menüpont információi alapján, vagy telefonon, az ott megadott számon. Ezt követően egy önéletrajz és motivációs levél elküldésével lehet jelentkezni a területi igazgatóságunkon.

Innentől egy több lépcsős, kiválasztási folyamat következik.

Telefonon megkeressük az érdeklődőt, válaszolunk a felmerülő kérdésekre.

Szakembereink személyesen beszélgetnek az érdeklődővel.

Munkatársaink felmérik a jelölt lakókörnyezetét, hogy alkalmas-e gyermek(ek) fogadására.

Egészségügyi alkalmassági vizsgálat a háziorvosnál, és további kötelező nyilatkozatok megtétele (adatkezelés, ingatlanra vonatkozó nyilatkozat, stb).

Pszichológiai vizsgálat (személyiségteszt és mélyinterjú).

60 órás nevelőszülői képzés elvégzése.

További részletekről az alábbi elérhetőségeken lehet tájékozódni:

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email