22_03_29_erdmost_nincskep

Cselgáncs: magyar bajnoki cím és négy érem az érdiektől

22_03_29_erdmost_nincskep

Cselgáncs: magyar bajnoki cím és négy érem az érdiektől

A Diósdi DSE és Érdi JC hét, a Benta Judo Club pedig két cselgáncsozóval vett részt a hétvégén Zalaegerszegen rendezett serdülő magyar bajnokságon. Előbbi egyesületből öten is dobogóra állhattak, miközben Jüttner Janka magyar bajnok lett!

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Jüttner a -48 kilogrammosok mezőnyében előbb a vasasos Bozsó Zitát, majd a debreceni Raus Kíra Emmát legyőzve verekedte be magát a döntőbe, ahol aztán az újpesti Vas Mírát is felülmúlva magyar bajnoki címet szerzett.

Hozzá hasonlóan közel állt a végső győzelemhez a 60 kilósok között induló Horváth Nándor is, aki négy győzelemmel jutott el a fináléig, ott viszont kikapott a ledényi Lengyel Csanádtól, így ezüstérmes lett.

Rajtuk kívül 36 kilóban Riedl Ákos, 63 kilóban Kisfaludy Eszter, 73 kilóban pedig Révay Balázs a dobogó legalsó fokára állhatott. 36 kilóban még Bodor Mátyás hetedik helyen végzett, míg Darabos Gergő nem ért el pontszerző helyezést.

A Benta Judo Club növendékei közül 57 kilóban Mucsi Zille lépett tatamira, aki végül a hetedik helyet szerezte meg, míg Kormos-Őr Tünde 63 kilóban úgy lett ötödik, hogy a vigaszágon a bronzérmes Kisfaludi Eszter állította meg az éremszerzésben.

Eredmények, cselgáncs serdülő magyar bajnokság, Zalaegerszeg
36 kg:
3. Riedl Ákos (Diósdi DSE és Érdi JC), 7. Bodor Mátyás (Diósdi DSE és Érdi JC)
48 kg: 1. Jüttner Janka (Diósdi DSE és Érdi JC)
57 kg: 7. Mucsi Zille (Benta Judo Club)
60 kg: 2. Horváth Nándor (Diósdi DSE és Érdi JC)
63 kg: 3. Kisfaludi Eszter (Diósdi DSE és Érdi JC), 5. Kormos-Őr Tünde (Benta Judo Club)
73 kg: 3. Révay Balázs (Diósdi DSE és Érdi JC)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email