22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: még sok a kérdőjel

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: még sok a kérdőjel

Elmúlt négy bajnoki mérkőzéséből két idegenbeli találkozóját is elhalasztották az Érdi VSE-nek, amely november 14-én, 13 órától azt a Mol Fehérvár FC II-t fogadja az Ercsi úti Sporttelepen, amely legutóbbi kilenc mérkőzésén nem kapott ki.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint ismert, az Érdi VSE bár hazai pályán szürreális mérkőzésen 5–4-re legyőzte a sereghajtó Andráshidát, de a mérkőzés után annyi sérültje lett Limperger Zsoltnak, hogy az érdiek nem tudtak kiállni a Kaposvár elleni bajnokira. Ezután ugyan az éllovas BVSC-Zugló ellen foghíjas kerettel kaptak ki Kertész Ferencék 4–1-re, de legutóbb, az FC Nagykanizsa ellen sem tudtak pályára lépni, mert a zalaiaknál több játékos is megfertőződött a koronavírussal.

Az érdiek a halasztás miatt egy kicsit szusszanhattak és rendezhették a sorokat, a vezetőedző számos meghatározó játékosára továbbra sem számíthat.

Ráadásul épp azt a Mol Fehérvár FC II-t fogadják az érdiek, amely kiváló formát mutat, hiszen legutóbbi kilenc meccséből hármat megnyert, hatszor pedig döntetlent játszott. Második csapat lévén pedig az élvonalbeli együttesből is többen visszajátszhatnak, hiszen válogatott szünet van az NB I-ben.

A Fejér megyeiek egyébként 16 mérkőzés után öt győzelemmel, hét döntetlennel és négy vereséggel, 22 pontot szerezve állnak a nyolcadik helyen, míg az érdiek 6–2–6-os mérleggel, 20 ponttal, a tizedik helyen, de ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy az Érdi VSE a legtöbb riválisnál kettővel kevesebb meccset játszott.

„Sajnos nem az elsőszámú szempont, hogy az ellenfelünk hogyan áll fel. Természetesen engem is foglalkoztat a kérdés, de jelen pillanatban fontosabb, hogy mi hogyan tudunk kiállni. Még sok a kérdőjel. Attól függően, hogyan tudunk felállni, alakítjuk ki a megfelelő stratégiát a Fehérvár II ellen”

– fejtette ki várakozásait a klub honlapján Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

A november 14-én, 13 órakor kezdődő Érdi VSE–Mol Fehérvár FC II mérkőzést Valu Tibor vezeti, segítői Kovács Zoltán és Sztányi Tibor lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 17. forduló
11.14., 13.00:
Érdi VSE–Mol Fehérvár FC II

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email