22_03_29_erdmost_nincskep

A virágok is drágábbak lesznek halottak napján

22_03_29_erdmost_nincskep

A virágok is drágábbak lesznek halottak napján

Szerencsére hiánytól nem kell tartani, az árak fluktuációja azonban megfigyelhető lesz a virágboltokban, valamint a temetők közeli árusoknál is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint ahogyan mindenben idén, úgy a virágok és kiegészítők árában is drasztikus változás várható az idei ünnepek alatt. A Napi.hu megkeresésére Boross Attila, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének elnöke adott interjút:

„Az előző évek kiszámíthatatlansága kezdi megedzeni a kereskedelmet. Ellátási zavar nem igazán fordult elő, de kisebb csúszások lehetnek a beszállításokban. A növekvő kereslet érezhető, de ilyenkor célszerű nem a 2020, hanem a 2019-es évet alapul venni. Ha nem lesz túl nagy probléma idén a pandémiát illetően, akkor egy stabil évet zárhatunk.”

A krizantém és a szegfű termesztésnek például az sem kedvezett a az EU több növényvédőszer alkalmazását nem engedélyezi már. Előbbi növények esetében az egyre ellenállóbb rovarok is sok gondot okoznak, igaz ellenük egyre többen használnak növénykondicionáló biostimulátorokat.
 
Mindemellett különösen az amerikai eredetű nyugati virágtripsz, valamint a különböző bakteriális és gombás fertőzések egyre nagyobb kihívást jelentenek – olvasható a Nemzeti Agrárkamara beszámolójában.

A 30 centiméteres cserepes törpe őszirózsák 2000-3500 forintos áron kaphatók a legtöbb üzletben, de közvetlenül a temető közelében is. Viszont az egyik barkácsáruházban még 1600 forintért is lehetett vásárolni. A 19 centiméteres változatok ára jellemzően 1500 forint körül alakult – tudhattuk meg a portál összevetéséből.

A szálrózsák ára mérettől és fajtától függően 500-1200 forint között változott, míg a szegfűnél a legolcsóbb helyen 350, míg a legdrágább árusnál is csak 550 forintot kellett fizetni. A sírokon szintén gyakran látható kála szálai 1200-1450 forint között változtak – írták.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email