22_03_29_erdmost_nincskep

Tökös szombat a múzeumkertben

22_03_29_erdmost_nincskep

Tökös szombat a múzeumkertben

Tizedik alkalommal rendeztek TökJó Fesztivált Érden, ami bár egy az ősi kelta hagyományon alapszik, de egyes elemeit a mi hagyományainkban is felfedezhetjük. Az alakoskodás, az álcázás a Kárpát-medence népeinek ünnepeiben is gyakori szokáselem volt, töklámpást pedig Luca napkor készítettek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szinte egy második gyereknapot ünnepeltek szombat kora este a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében azok az érdi családok, akik kilátogattak a TökJó Fesztiválra, ahol szuper programok várták őket. Volt tökmaraton, ez egy játékos négy állomásos túra volt, de interaktív színház, gyerekkoncert, kisvonat és rémisztő fotósarok is a látogatók rendelkezésére állt. 

Csőzik László polgármester a családjával vett részt a programon és az ÉrdMost érdeklődésére elmondta, hogy a rendezvényt úgy tudták megvalósítani a 2030 Egyesülettel és a Szepes Gyula Művelődési Központtal közösen, hogy arra szponzori támogatást kaptak az OTP Bank Nyrt-től, akik a programok mellett a tökfaragó verseny győzteseinek a jutalmazásához is hozzájárultak. 

A Halloween elengedhetetlen tartozéka Jack-o-lantern, azaz a gyertyafénnyel világító töklámpás, avagy Lámpás Jack. A legenda egy részeges ír patkolókovácshoz köti a töklámpás-hagyomány kialakulását. A léha életéről híres és másokat előszeretettel megtréfáló furfangos kovács egyszer az ördögöt is megviccelte, és kicsikarta tőle az ígéretet, hogy halála után lelke nem kerül a pokolra.

Ezt meg is kapta, ám arra nem gondolt, hogy ettől még a mennyországba nem kerül be. A mennyből és pokolból kirekesztett Jack az ördögtől mindössze egy széndarabot kapott kárpótlásul, hogy a sötétségben megrekedt szelleme láthassa az utat. Részeges Jack a szén darabot egy marharépába tette, és azzal világított. Ezzel a furcsa lámpással a kezében kóborol a földön azóta is. A legendát átszövi a Halloween lényege: a holt lelkek ezen az éjszakán visszalátogatnak a földre, a halottak és az élők közötti határ elmosódik. Régebben a gyertyát a jó öreg Jack emlékére marharépába helyezték, de mivel az Egyesült Államokban sok, szép, nagy, sárga sütőtök terem, így szegény marharépát felváltották ezzel a sokkal látványosabb zöldséggel. A gyertya fénye megvilágítja a tökbe vájt arcot, így az kísértetnek tűnik. Ilyen lámpásokat ezúttal is nagyon sokan hoztak, ezek egy szépségversenyen vettek részt, ráadásul kárba se vesznek, ugyanis az érdi erdős részeken élő vadak fogják majd elfogyasztani a belsejét.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email