A jelenleg hatályos, a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló kormányrendelet értelmében, valamint az Oktatási Hivatal tájékoztatása alapján, a 2019/2020-as és 2020/2021-es tanévre szóló érvényesítő matricákkal ellátott diákigazolványok, illetve a 2020. november 4-én vagy azt követően, a veszélyhelyzet megszűnéséig kiállított, illetve kiállításra kerülő, diákigazolványra való jogosultságról szóló „Igazolásokat” a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig a Volánbusz járatain és pénztáraiban érvényesnek fogadják el – írják a társaság honlapján.
- info@erdmost.hu
A veszélyhelyzet megszűnését követően 60 napig érvényesnek fogadják el az igazolásokat, valamint a már lejárt diákigazolványokat is a Volánbuszokon.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Volt olyan utca Érden, ahová három napon át sem tudott bemenni a hókotró a parkoló autók miatt.
Mivel a piacot sok idős ember is látogatja, a döntéshozók a balesetek elkerülése érdekében a zárva tartás mellett határoztak.
További cikkeink
Helyenként havazás, máshol ónos eső okozhat nehézségeket a nap folyamán.
Továbbra is váltóproblémák okoznak fennakadásokat a vasúti közlekedésben.
Itt olvashatja az Érdi Galéria aktuális programjait.
Itt olvashatják a Szepes Gyula Művelődési Központ, a Parkvárosi Közösségi Ház és a városi
A beruházás a kezdetektől jelentős lakossági és önkormányzati ellenállásba ütközött.
Az önkormányzat és az Érdi Civil Állatmentők is segítenek abban, hogy védett helyet tudjunk