Kérdőív az elővárosi kerékpározási szokásokról

Kérdőív az elővárosi kerékpározási szokásokról

A Budapest Fejlesztési Központ elindította második felmérését is a készülő Kerékpáros Kertváros stratégia kapcsán, ezúttal az agglomerációban élők ingázási és kerékpározási szokásairól kérdezik a lakosokat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az előző, szeptember közepén indított térképes felmérésben az agglomerációs kerékpározás feltételeinek javítására lehet javaslatot tenni – még október 15-ig – két interaktív térkép segítségével. A mostani kérdőívben pedig kifejezetten az ingázási és közlekedési szokások kerülnek fókuszba, egy a stratégia készítését megalapozó kutatás részeként.

A kutatás része a Kerékpáros Kertváros stratégiának, amelyet a Budapest Fejlesztési Központ a Magyar Kerékpárosklubbal együttműködésben készít. A felmérés célja, hogy a stratégiához a tervezők pontos képet kapjanak az agglomerációban élők utazási tapasztalatairól, szokásairól, és azonosítható legyen, hol és milyen fejlesztésekre mutatkozik igény. A most indított kutatás kifejezetten a hétköznapi ingázókra, a közlekedési célú kerékpározókra koncentrál, vagyis azokra, akik hetente legalább egy-két alkalommal használják kerékpárjukat.

A válaszok segítséget jelentenek a tervezőnek és Budapest Fejlesztési Központnak, az elővárosi kerékpáros közlekedés fejlesztésében.

A kérdőívet 2021. október 10-ig lehet kitölteni ezen a linken. 

Mindkét felmérés elérhető a BFK honlapjáról is.

További cikkeink

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email