„Legbüszkébb a formafáimra vagyok, amelyeket saját kezűleg vágok” – írta a kertjét bemutató levelében Tar Zoltán, aki a neve mellé odabiggyesztette: „Ollókezű”. Hogy mire is utalt a jelzővel, azonnal kiderült, amint megpillantottuk a kertjében sorakozó, különböző alakúra szabott, más-más méretű tiszafákat.
„A ’80-as években építettük ezt a házat. A kert akkor még semmilyen sem volt. Akkoriban indult be a vásárlási láz, mindenki Ausztriába járt. Kimentünk mi is a feleségemmel, és mikor megpillantottam odakint egy zölden pompázó kertet, eldöntöttem: nekem ilyen kell. Pázsitot, tuját és örökzöldeket akartam, nem pedig borsót, paradicsomot és sárgarépát” – emlékezett vissza Zoltán, aki érdekes módon nem a csodálatos növényeire, hanem a pázsitra a legbüszkébb: „Azt mondják, a gyep tíz évig szép, de nálunk már harmincéves! Volt, hogy beszóltak a kerítésen, hogy valódi-e.”
Természetesen nem magától, hanem az állandó gondozástól olyan a fű, mintha újonnan vetették volna. Az osztrák benyomások után jöttek a horvát impressziók: Zoltánék kertje tele van leanderrel, amelyeket télire sem visznek be. „Kövekkel építem körbe a gyökér feletti részt, és télire ezt az üreget telerakom mulccsal, a növény ágait pedig fóliával takarom le” – magyarázta. A leanderekkel jól megfér a szépséges selyemakác, a különböző alakúra nyírt tiszafák csapata, és a pompás, bíborszínű gyümölcsöket hintáztató almafa. Merthogy az egzotikusabb örökzöldek és lombhullatók mellett vannak gyümölcsfák és bokrok is, fügétől a szőlőn át a málnáig, és az egyik kerítésnél még egy magaságyás is helyet kapott, ahol a zöldségek teremnek. Mindez úgy elrendezve, hogy a szemnek kellemes és harmonikus, és egyik elem sem üti, zavarja vagy nyomja el egymást.
Zoltánnak van egy fedett kis kuckója, pár régi berendezési tárggyal és egy kényelmes nyugággyal – ide szokott kiülni, nézegeti a kertjét, és közben hallgatja a rádiót… Bár hideg, esőre hajló idő volt, mikor ellátogattunk hozzájuk, a sok örökzöld visszahozta a nyár intenzív, harsogó színeit. „Az is jó bennük, hogy kevesebb velük a munka” – mondta gyakorlatiasan Zoltán, aki elvezetett a szaletlihez is, amelynek épp most cseréli le a tetejét. Jó pár dolgot barkácsolt már a kertben, a dísztalicska kerekét is ő készítette, miután az eredeti tönkrement, és faragott már más díszeket is. Az „újrahasznosításban” is jeleskedik: elpusztult egy meggyfája, ki kellett vágni, de a törzs alsó részét meghagyta, lekezelte, majd a törzset kivájta, és sziklakerti növényeket ültetett bele. Mivel a rönk kint van az utcán, sokan megállnak előtte, és megcsodálják (remélhetőleg otthon meg is valósítják az ellesett ötletet). A számtalan virág mellett helyet kapott a kertben egy játszóház is – ez már az unokák örömére. „A szív és a lélek tartja fenn a kertünket” – mondta mosolyogva.
