Megnyílt Buda legnagyobb plázája

Megnyílt Buda legnagyobb plázája

Szeptember 17-én megnyílt a vásárlók és látogatók előtt az Etele Plaza Kelenföldön, amely egyszerre okos, vírusbiztos, környezet- és családbarát. Remek közlekedési lehetőségeinek köszönhetően pedig napi negyvenezer vásárlót fogad majd.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró és az M1-M7 autópálya fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál épült komplexumban a divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház is helyet kapott. A plázanyitáskor a bérbeadottság már meghaladja a 90 százalékot – írja az MTI az ingatlan fejlesztője, a Futureal közleménye alapján.

Az épület Magyarország első okosplázája, amelyben saját fejlesztésű mobilalkalmazáson és felhőalapú szolgáltatásokon keresztül segítenek a vevőknek egyebek mellett a navigációban és az ideális parkolóhely megtalálásában. Az Etele Plaza app segítségével egyszerűen parkolhatunk, tájékozódhatunk, a vásárlók kérdéseire pedig Pepper, a magyarul beszélő robot válaszol.

A parkolóban 1300 helyet alakítottak ki, ezek közül csaknem 130 állomáson elektromos autók töltésére is van lehetőség.

Kereskedelmi környezetben elsőként az Etele Plazában alkalmazzák majd a magyar tervezők által az Óbudai Egyetemen kifejlesztett Ariadné elektronikus vakvezető rendszert, amely a látássérült és vak látogatókat segíti a tájékozódásban. A találmány lényege, hogy a járófelület alatt egy vezetősávot helyeztek el, amelyet egy speciálisan erre a célra tervezett fehér „okosbot” érzékel, a botban lévő eszköz pedig rezgéssel jelzi a vezetővonal irányát.

A közleményben azt írták, hogy a plaza belső tereiben a légtechnikai rendszer UV-lámpás csírátlanító szűrőegységei másodpercek alatt pusztítják el a levegőben lévő vírusok és baktériumok csaknem 100 százalékát.

A Plazában a legszélesebb szortimentet kínáló üzletekben válogathatunk, a kulináris élvezeteinknek pedig a terasz-kapcsolatos Gasztro Placcon hódolhatunk. Az örökmozgókat gyerekeknek kialakított ételudvarral, digitális játszószőnyeggel várják. A családoknak pedig külön mosdókkal és baba-mama szobával segítik a vásárlást gördülékenyebbé és élvezetesebbé tenni.

Az Etele Plaza fenntartható és környezetbarát módon működik, hiszen 4000 négyzetméteren terül el zöldfelület, az épület elnyerte a BREEAM „Very Good” környezetvédelmi minősítést. A környezet megóvása mellett az egészségvédelem is elsődleges volt. így a legmagasabb szintű higiénia elősegítése érdekében a belső terek – ahol csak lehet –érintésmentesen használhatók, ahogy a liftek, az infópontok és a szemetesek is.

Az Etele Plaza hazánk harmadik legnagyobb bevásárlóközpontja, ahol 55 ezer négyzetméteren 180 üzletben vásárolhatunk.

A legnagyobb divatüzletek mellett belső rendezvénytér, élelmiszeráruház, teraszkapcsolatos éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház kerülnek elhelyezésre. 

A Futureal a kelet-közép-európai régió egyik vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja, Európa 10 legnagyobb ingatlanfejlesztője között tartják számon. Alapítása óta a Futureal-csoport portfóliója több mint 180, összesen 3 millió négyzetméter bruttó alapterületű ingatlanfejlesztési projekttel bővült, több mint 5 milliárd euró értékben.

Az Etele Plaza kivitelezését 2018-ban kezdték 300 millió eurós beruházás keretében.

A bevásárlóközpont kiváló közlekedési lehetőségek mellett terül el, hiszen Kelenföldet Érdről közvetlen busszal és vonattal is gyorsan megközelíthetjük, de a metró, a BKK 27 buszjárata, az 1-es, a 19-es és a 49-es villamosok állomása is itt helyezkedik el.

További cikkeink

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email