Ilyen volt az Érdi Szüret

Ilyen volt az Érdi Szüret

Idén már tizenhetedszer tartottak szürettel egybekötött családi napot az ófalusi pincesoron, ahol mindenki megtalálhatta a neki tetsző programokat. A gyermekeket például bábszínház, a felnőtteket bor, tánc és még divatbemutató is várta, de természetesen nem maradt el a szőlőáldás és taposás sem.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Martonosi Tamástól, a Pincetulajdonosok Érdi Egyesületének alelnökétől megtudtuk, idén újdonság volt, hogy nem csak egy színpad köré szervezték a programokat, hanem szinte minden pincébe be lehetett menni és itt gasztronómiai ajánlatok várták a látogatókat.

„Arra törekszünk, hogy a pincesor hosszútávon élettel töltődjön meg, a hétköznapokon és hétvégén is, ne csak ezeken a kiemelt eseményeken, ezeknek a szüret egy előkészítő eseménye és reméljük, hosszútávon is így tudjuk működtetni”

– fogalmazott Martonosi Tamás, aki az idei termés kapcsán úgy fogalmazott, egyedülálló minőségű, régóta volt ennyire jó a beltartalmi értékek összessége.

Mint Weidel Walter, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Pest megyei felelőse elmondta, az érdi szüretet második éve támogatja az agrárminiszter, azzal a céllal, hogy a kitelepülő termelőknek segítsenek.

Csőzik László polgármester arról beszélt, szeretné, ha Ófalunak lenne egy saját brandje, ami egy kitörési pontja lehet Érdnek, az egyik ilyen épp a Mély úton található borút.

Beszámolt róla, hogy már elkezdődtek az önkormányzat által építtetett présház munkálatai, nemrég díszkivilágítást kapott a Kálvária-hegyen található kápolna.

Csőzik László Ismertette azt is, elkezdték terveztetni a Kerülő utcát, amelyet másfél kilométer hosszan szeretnének felújítani, ennek a fejlesztésnek köszönhetően pedig az egész Kálvária-hegy körül folytatódhatna a pincesor is.

„Ez arról szól, hogy adjunk Érdnek egy fazont, egy helyi identitást és sok olyan program legyen, amely büszkeséggel tölti el az érdieket”

– húzta alá a polgármester.

Csőzik László beszámolt arról is, hogy a Molnár utca végén található régi téglagyár szerkezetének helyén a közeljövőben egy rendezvényházat létesítenek, a mellette lévő őrház helyén pedig étterem, kávézó lesz, míg a gát melletti Beliczay-házat megvásárolta az önkormányzat és egy kerékpáros állomást, vendégszállást szeretnének kialakítani.

További cikkeink

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email