Darts: így szerepelt az Érdi Cápák Vecsésen

Darts: így szerepelt az Érdi Cápák Vecsésen

Az Érd-El Sportegyesület kilenc játékosa vett részt a Magyar Darts Liga Vecsésen rendezett fordulóján, ahol az Érdi Cápák közül Gyulai László a harmadik helyet szerezte meg, míg Kecskeméti Attila és Varga Richárd ötödik helyen végzett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érd-El SE közösségi oldalán beszámolt róla, Kecskeméti Attila is közel állt az elődöntőhöz, de a legjobb nyolc között 3-1-es előnyről kapott ki 4-3-ra, míg Varga Richárd Greksa Károly ellen búcsúzott.

Az érdiektől Lindmayer Zsolt és Angyal Krisztián is úgy végzett a kilencedik helyen, hogy mindkettejüket két érdi csapattársuk, Kecskeméti és Varga ejtette ki. Tekauer Patrik, Tekauer Norbert, Bakity Alex és Jeszenszky Zoltán pedig a 17. helyen végzett. Az érdiek pedig már készülnek, hiszen a következő fordulót ők rendezik a Terminál Snookerben.

További cikkeink

Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email