A szolgálatot ellátó állomány összesen 238 személyt fogott el, közülük 45 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 113 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 198 embert állítottak elő, köztük 106 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 107 esetben történt.
- info@erdmost.hu
Magyarország területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 47 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 14 súlyos és 31 könnyű sérüléssel végződött.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Huszonkét fiatal végzőst ünnepeltek csütörtökon Érd német nemzetiségi iskolájában.
Öt osztály végzősei búcsúztak az Érdi Vörösmarty Gimnáziumtól.
További cikkeink
Nincs víz Tusculanum egy részén. Az ÉTV már dolgozik a hibás vezeték helyreállításán.
Fiatal alkotók képeiből nyílt kiállítás a Parkvárosi Közösségi Házban.
Elkészült a városunk jövőjét meghatározó két fontos dokumentum.
Hamarosan befejeződik az érdi mentőállomás belső festése, széles körű támogatással, a Kós diákjainak közreműködésével.
Csőtörés történt a területen, az ÉTV munkatársai már dolgoznak a hiba elhárításán.
Helytörténeti sétát szerveznek az alapító kereszthez, örömmel látják a csatlakozókat május 1-jén.