Simonpusztáról a Hősök terére

Simonpusztáról a Hősök terére

Július 18-án harmadszor rendezik meg Simonpusztán a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban a Nemzeti Vágta érdi előfutamát, a III. Érdi Vágtát, ahol Érdet a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is az Április nevű ló képviseli.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A versenyprogramot zenés gálaműsor és lovas bemutatók színesítik. Az ingyenes rendezvény kapuit 10.30-kor nyitják meg, a döntő futamot 18 órakor tartják. Az előfutamokat fél tizenkettőtől rendezik, a döntő tizennyolc órakor lesz. Délután zenés gálaműsorral (Dolhai Attila előadásában), dámalovas-, huszár-, lovas- és díjugratóbemutatóval várják a közönséget. A program a díjátadóval zárul.

Mint István Szabolcs, a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ sajtófőnöke az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában elárulta, a III. Érdi Vágtára az országhatáron kívülről, Székelyföldről és a Vajdaságból is érkeznek, de az ország bármely pontjáról nevezhetnek, hogy eljussanak a Hősök terén rendezett Nemzeti Vágtára.

„Érd abban a szerencsés helyzetben van, hogy mindenféleképpen ott lesz a vágtán, ha törik, ha szakad” – fogalmazott István Szabolcs, kitérve rá, szeretnék, ha Április a tavalyi második hely után ezúttal első helyen végezne.

Elmondta, Április és lovasa fél éve dolgoznak együtt, s azóta a ló sokkal kedvesebb lett, ezért bizakodva várják a vasárnapot. Arról is beszélt, Április 75%-ban telivér, de a vágtán egyébként sem indulhatnak tiszta telivérek.

A III. Érdi Vágta programjával kapcsolatban a sajtófőnök elmondta, 11.30-tól kezdődnek a kishuszárok pónifutamai, majd utána a nagyhuszárok futamai. 14 órától Dolhai Attila Jászai Mari-díjas magyar színész zenés gálaelőadását tekinthetik meg az érdeklődők.

15 órától dámalovas bemutatót, 15.30-tól huszárbemutatót, 16.30-tól díjugrató bemutatót, 17.30-tól sztárfutamot rendeznek, majd a döntő 18 órakor kezdődik, amely után 18.45-től adják át a díjakat.

A nap pedig a Hunyadi 1456 történelmi musical koncerttel zárul.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email