Hurrá, nyaralunk!

Hurrá, nyaralunk!

Nyolc héten át, június 21-től augusztus 13-ig várják az általános iskolás gyerekeket a Bolyai iskolában, illetve a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. A heti, tematikus turnusokra az intézményi gondnokságon jelentkezhetnek a szülők, akik idén is kérhetnek szociális alapú kedvezményt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nyolc hét, hét téma, végül a legjobb programok hete – az egészség, a bolygónk, a szakmák, a művészetek, a mozgás, az online tér, a barátság és az emberi kapcsolatok lesznek az idei városi nyári napközi fókuszában. Az első héten kiemelt szerepet kap a higiéniai szokások elsajátítása az ÁNTSZ közreműködésével, lesz zumbafoglalkozás, illetve a gyerekek megismerkednek az egészséges ételekkel is. A második héten a megújuló energia, a fenntarthatóság lesz a középpontban, a diákok mézet kóstolhatnak, és részt vehetnek kisállatbemutatón is.

A szakmák hetében nemcsak a pályaorientáción lesz a hangsúly, hanem a régmúlt mesterségek világába is elkalauzolják a diákokat, kreatív kézműves eszközök és meghívott vendégek segítségével. A negyedik héten azt tapasztalhatják meg a gyerekek, hogyan lehet kifejezni magunkat az irodalom, a képző- és iparművészet, a festészet, a zene, a tánc, a fotó, illetve a színház- és filmművészet nyelvén. Készítenek ütőshangszert, ismerkednek az agyaggal, és berendeznek egy „Petőfi és a konyhája” szabadulószobát is. Az ötödik héten a mozgás örömét fedezhetik fel a táborozók: vizes játékok, akadályversenyek, táncbemutató, olimpia-kvíz, kézműves foglalkozások és felvonulás szerepel az öt nap programjában.

Az online tér hetében a biztonságos internethasználat témája mellett megjelenik az online oktatás élményeinek feldolgozása, bepillantást nyerhetnek a digitális történelembe és számos egyéb, a közösségi médiával, online térrel kapcsolatos témába. 

A barátság hetében barátságsapkát, illetve -medált készítenek, terveznek mesemondó és papírszínházi előadást és más, az emberi kapcsolatokat fókuszba állító és erősítő foglalkozást is. Az utolsó, vagyis  a legek hetébe sűrítik azokat a játékokat, foglalkozásokat, amelyeknek a gyerekek az előző hét hétben a legjobban örültek.  

Bár a Favágó utcában szerették volna megtartani az idei tábort, a helyszín a Bolyai általános iskola, valamint a Magyar Földrajzi Múzeum kertje lesz, ahogy tavaly is volt. 

Bereiné Petrik Mária, a Szociális Gondozó Központ intézményvezetője az ÉrdFM 101.3-nak elmondta, az iskolakert, ahogy a múzeumé is, árnyas és kellemes, ráadásul idén már használhatják a Bolyai tornatermét is (amit tavaly felújítottak, ezért nem fogadhatta a gyerekeket).  A táborozókra iskolai, óvodai szociális munkások, pedagógusok, szociálpedagógusok vigyáznak majd.

A tábori hétre (vagy hetekre, hiszen sokan több turnusra is jelentkeznek) szokás szerint az Intézményi Gondnokságon lehet előfizetni: érdi gyerekeknek egy hét egy főre 12 000 forintba kerül. A szociálisan rászoruló, nehéz anyagi helyzetben élő családok 7000 forintot fizetnek gyermekenként. Más településről érkező gyerekeknek egy hétre fejenként 25 000 forintba kerül a tábor. Ez az összeg magában foglalja a napi három étkezést, valamint az egész napos programot. A jelentkezési lap a város honlapjáró letölthető (a közérdekű információk lapfül hírek, aktualitások menüpontjában a felhívások, tájékoztatók között találjuk).

Jó hír a szülőknek, hogy reggel héttől nyolc óráig, illetve délután négytől ötig ügyeletet tartanak, hogy mindenki oda tudjon érni a gyermekéért. 
 

A jelentkezési lapot, a tájékoztatót és a szülői nyilatkozatot itt lehet letölteni.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email