Tisztelet a hősöknek

Tisztelet a hősöknek

Május utolsó vasárnapján, a Hősök Napján a magyar hazáért életüket áldozókra emlékezünk, mely alkalomból a város vezetése az ófalusi Hősök terén tartott ünnepi koszorúzást.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Beszédében Csőzik László, Érd polgármestere kiemelte, ebben a gyászünnepben nagyon sok fájdalom rejlik.

„Apák és anyák, fiúk és lányok, fivérek és nővérek egymást követő nemzedékeink adták oda maguk közül a legbátrabbakat”

– hangsúlyozta Csőzik László, emlékeztetve arra, már az I. világháború óta megemlékeznek a hazáért életüket áldozókról.

A polgármester beszédében megemlítette, amikor 1924-ben – amikor nemzeti ünneppé emelték a Hősök Napját – Érden közadakozásból állítottak szobrot a Hősök terén. Hozzátette, az emlékművön az I. világháborúban elesett katonák neve olvasható, külön táblán pedig a II. világháborús áldozatok neve szerepel.

Beszédében Csőzik László hangsúlyozta, a két világháború borzalmas sebet ejtett hazánkon. Az I. világháborúban 127 Érdről bevonult katona veszítette életét, míg a II.-ban 257-en soha nem tértek haza.

„Minden egyes név egy sors, egy tragédia, egy hazavárt, ám meg nem érkezett lélek. A harctéren elesettek mellett a civil áldozatokra is emlékeztetnek bennünket”

– emelte ki Érd polgármestere.

„Haláluk Magyarország tragédiája, emlékük megőrzése közös feladatunk. Hírüket és nevüket őrizzük meg ebben a világban és a szívünkben és igyekezzünk olyan világot teremteni, amilyenről egykor ők is álmodtak: szabad, független és békés Magyarországot”

– zárta beszédét Csőzik László.

A városvezetés ünnepi megemlékezésére meghívta az Érdi Fideszt is, de a párt a városi megemlékezés előtt tartott ünnepséget.

Pergel Antal történész beszédében emlékeztetett, az érdi emlékművel Dankó József szobrászművész készítette és 1924. augusztus 24-én avatták fel.

A történész hangsúlyozta, az áldozatokra igazak a régi magyar himnusz sorai:

„Sírnak és zokognak, édes árváknak szívei, hazánk pusztulásán özvegyek lelkei. Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el szegény magyarokról.”

Dr. Aradszki András, a térség országgyűlési képviselője beszédében aláhúzta, a hősökre való emlékezés a nemzeti emlékezés része volt és reményei szerint – ha ilyen sokan összegyűlnek – a nemzeti emlékezés része is marad a jövőben.

„Azok legyünk mi mai magyarok, hogy soha ne feledkezzünk el őseinkről, azokról a férfiakról, nőkről, anyákról, akik a hazájukért a legfontosabbat, az életüket adták. Nélkülük nem lenne ma szabad Magyarország, nem lenne ma egy szuverén állam Európa közepén és nem lenne az a kultúra, amire mi mindannyian büszkék vagyunk”

– fogalmazott dr. Aradszki András.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email