„Veszítettünk el mi is kollégát”

„Veszítettünk el mi is kollégát”

A koronavírus-járvány enyhülése miatt megnyithattak ugyan az éttermek, de nem mindenki számára ment ez könnyen. Az Érdi Tv stábja a Centrál Borházban érdeklődött a nyitás nehézségeiről, de védettségi igazolványról és munkaerőhiányról is szó esett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Az enyhítéseknek nagyon örülünk, mert végre a zárt ajtókat megnyithattuk a vendégek előtt és végre azt csinálhatjuk, amit szeretünk.” – fogalmazott Nagy Szilvia, a Centrál Borház üzletvezetője. Ők megnyitották a belső terüket is, igaz a vendégek és saját egészségük védelmében csak korlátozott asztalszámmal. Védettségi igazolvány illetve személyi igazolvány felmutatása mellett tudnak a vendégek a belső térben helyet foglalni, a létszámot pedig épp az asztalok korlátozásával tudják meghatározni. „Így egyszerre 20 vendégnél többet nem fogunk tudni fogadni belső téren.”

Az üzletvezető elmondta, hogy többletforgalmuk egyelőre nem keletkezett, mert a vírus alatt megváltoztak az emberek étterembe járási szokásai, megmaradt a kiszállítás, megmaradt az elvitel, ezeknek a száma minimálisan csökkent mióta kinyithattak.

Nagy Szilvia arról is beszélt, hogy az ágazat nagyon nagy bajban van és óriási létszámhiány alakult ki a szakemberek körében. A Covid ideje alatt is rengeteg szakember morzsolódott le. Hiába próbálták például ők is megtartani a munkaerőt, a bizonytalanság miatt sokan ott hagyták a vendéglátást. „Azzal hogy megnyíltak az éttermek egy verseny alakult ki, a körülményeink azonban nem teszik lehetővé, hogy ebben részt vegyünk és bizony veszítettünk emiatt mi kollégát, óriási létszám hiánnyal küzdünk.” Hozzátette, mindent megtesznek azért, hogy zökkenőmentes legyen a nyitás, de egy teljesen más rendszer szerint kell dolgoznunk, ezért óriási türelmet kérnek a vendégeiktől.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email