Járvány miatt méltányolható igazolási kérelemmel elkerülhető a szankció

​​​​​​​A Pénzügyminisztérium közleménye szerint az adóbevallás határidőn túli benyújtása esetén elkerülhetők a szankciók, a számviteli beszámoló letétbe helyezése mellett a rá épülő bevallások benyújtásának és azokhoz kapcsolódó adó megfizetések határideje is május 31 – figyelmeztet a NAV.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében emlékeztet, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet a gazdaság számos ágazatára negatív hatással van, ami kihat a vállalkozások, szervezetek adózására is. A Pénzügyminisztérium és a NAV speciális adóügyi könnyítéssel segíti azokat, akik emiatt nem tudják határidőben teljesíteni bevallási és beszámolási kötelezettségüket.

A koronavírus-járványra hivatkozó igazolási kérelem mentesíthet a mulasztás jogkövetkezményei alól a társasági adó, a kisvállalati adó, az innovációs járulék és az energiaellátók jövedelemadója, továbbá a transzferár-dokumentáció esetében.

Ha tehát bármely adózó önhibáján kívül nem tud eleget tenni a törvényben előírt határidőben adóbevallási, valamint az ahhoz kapcsolódó adófizetési kötelezettségének, akkor lehetőség van az igazolási kérelem előterjesztésére, hogy kimentse a mulasztást, és ezáltal mentesüljön a mulasztás miatti szankciók alól.

Ezen igazolási kérelem elbírálása egyszerűsödik abban az esetben, ha a COVID-19 járvány akadályozta a fenti kötelezettségek teljesítését és a bevallás, valamint a kapcsolódó befizetés legkésőbb június 30-ig beérkezik.

Az igazolási kérelmet az adóbevallás pótlásával egyidejűleg kell előterjeszteni.

Fontos, hogy a mulasztás miatti késedelmi pótlék felszámítása auhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgatikus, ezért az igazolási kérelemben kérni kell a késedelmi pótlék megfizetése alóli mentesülést is vagy a pótlék felszámítása után fizetési kedvezményi kérelmet lehet benyújtani.

Az igazolási kérelemnek nincs előírt formája, de a NAV a honlapján közzétett mintával és hasznos információkkal segíti annak előterjesztését:

https://www.nav.gov.hu/nav/letoltesek_egyeb/adatlap/Egyes_adokotelezettse20180301.html

A kérelmet az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett adózó az e-Papír szolgáltatáson keresztül nyújthatja be.

A méltányosság alapelvét a NAV-nak valamennyi eljárása minden szakaszában alkalmaznia kell, ahol ezt a törvény lehetővé teszi.  Ennek megfelelően az igazolási kérelmek elbírálásakor is figyelembe veszi a koronavírus-járvány okozta nehézségeket, amelyek az adózók széles körét érintik.

Ha a NAV az igazolási kérelemnek helyt ad, az egyenértékű az eredeti határidő betartásával.

Ha az adózó a bevallási kötelezettség elmulasztása miatt a KOMA-ból auhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgatikusan törlődik, de igazolási kérelmét a NAV elfogadja, akkor az adózót utólag az adatbázisba is visszahelyezi.

Járvány miatt méltányolható igazolási kérelemmel elkerülhető a szankció

A Pénzügyminisztérium közleményében foglaltak szerint az adóbevallás határidőn túli benyújtása esetén elkerülhetők a szankciók, a számviteli beszámoló letétbe helyezése mellett a rá épülő bevallások benyújtásának és azokhoz kapcsolódó adó megfizetések határideje is május 31 – figyelmeztet a NAV.

Mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében emlékeztet, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet a gazdaság számos ágazatára negatív hatással van, ami kihat a vállalkozások, szervezetek adózására is. A Pénzügyminisztérium és a NAV speciális adóügyi könnyítéssel segíti azokat, akik emiatt nem tudják határidőben teljesíteni bevallási és beszámolási kötelezettségüket.

A koronavírus-járványra hivatkozó igazolási kérelem mentesíthet a mulasztás jogkövetkezményei alól a társasági adó, a kisvállalati adó, az innovációs járulék és az energiaellátók jövedelemadója, továbbá a transzferár-dokumentáció esetében.

Ha tehát bármely adózó önhibáján kívül nem tud eleget tenni a törvényben előírt határidőben adóbevallási, valamint az ahhoz kapcsolódó adófizetési kötelezettségének, akkor lehetőség van az igazolási kérelem előterjesztésére, hogy kimentse a mulasztást, és ezáltal mentesüljön a mulasztás miatti szankciók alól.

Ezen igazolási kérelem elbírálása egyszerűsödik abban az esetben, ha a COVID-19 járvány akadályozta a fenti kötelezettségek teljesítését és a bevallás, valamint a kapcsolódó befizetés legkésőbb június 30-ig beérkezik.

Az igazolási kérelmet az adóbevallás pótlásával egyidejűleg kell előterjeszteni.

Fontos, hogy a mulasztás miatti késedelmi pótlék felszámítása auhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgatikus, ezért az igazolási kérelemben kérni kell a késedelmi pótlék megfizetése alóli mentesülést is vagy a pótlék felszámítása után fizetési kedvezményi kérelmet lehet benyújtani.

Az igazolási kérelemnek nincs előírt formája, de a NAV a honlapján közzétett mintával és hasznos információkkal segíti annak előterjesztését:

https://www.nav.gov.hu/nav/letoltesek_egyeb/adatlap/Egyes_adokotelezettse20180301.html

A kérelmet az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett adózó az e-Papír szolgáltatáson keresztül nyújthatja be.

A méltányosság alapelvét a NAV-nak valamennyi eljárása minden szakaszában alkalmaznia kell, ahol ezt a törvény lehetővé teszi.  Ennek megfelelően az igazolási kérelmek elbírálásakor is figyelembe veszi a koronavírus-járvány okozta nehézségeket, amelyek az adózók széles körét érintik.

Ha a NAV az igazolási kérelemnek helyt ad, az egyenértékű az eredeti határidő betartásával.

Ha az adózó a bevallási kötelezettség elmulasztása miatt a KOMA-ból auhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgatikusan törlődik, de igazolási kérelmét a NAV elfogadja, akkor az adózót utólag az adatbázisba is visszahelyezi.

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email